FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Sírástól az állandóságig 2020-09-30 10:39:15 Bővelkedett választási fordulatokban a gödöllői önkormányzatiság három évtizedes története, Gémesi azonban eddig legyőzhetetlen volt
Kedvező árfekvésű whisky fajták ajándékozáshoz 2020-03-16 16:53:22 A cikkben 8 és 13 ezer forinti összeghatárban gyűjtöttük össze azokat a kifogástalan minőségű italokat, amik nagyszerű választást jelenthetnek
A rendezvényhelyszín kiválasztásának szempontjai 2020-02-16 11:36:52 A gödöllői vállalatok életében is gyakran előfordulhat, hogy üzleti- vagy céges összejöveteleket kell tartaniuk. Nem mindegy, hol teszik
Őrült helyzetet szült Gödöllőn a választási matek 2019-10-30 16:41:33 Egy szervezet egy százalékos támogatottságú jelöltje teljes jogú képviselőként – mi több, alpolgármesterként – dönthet, ami nonszensznek tűnik, de ez a valóság
A legfőbb konyhai segítsége 2019-10-19 11:23:03 Ha valaki szeretné beszerezni ezt a készüléket, számos tényezőt figyelembe kell vennie a választáskor
Sakk: felemás váci kiruccanás 2019-10-16 18:23:07 A Gödöllői SBE első csapata nyert, a második számú formáció vesztett a választás napján a Duna-parti városban
Ilyen arányban döntenek a gödöllői választópolgárok 2019-10-13 08:05:49 Elkezdődött az önkormányzati választás a város 28 szavazóhelyiségében. Fontos, hogy minél többen szóljanak bele a település jövőjébe!
Górcső alá helyeztük Gödöllőt 2019-10-06 08:14:49 Újvári Miklós és Boros Bánk Levente politológusok alkottak véleményt az október 13-i önkormányzati választás várható helyi kimeneteléről