Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Költözik a gödöllői tüdőgondozó 2019-09-18 16:11:30 Szeptember utolsó és október első napján szünetel a szakrendelés, ezt követően pedig a Petőfi Sándor utcai központba várják az érintetteket
Gödöllőről a Motofest-re 2019-08-18 11:01:12 Szeptember 1-jén, vasárnap rendezik meg a motoros balesetek megelőzését célzó családi eseményt a Hungaroringen
Hozzuk helyzetbe a gödöllői háziorvosokat! 2019-05-14 10:13:55 Szeptember közepéig lehet ajánlásokat küldeni az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága által kiírt pályázatra
Gödöllőre érkezik Hangfoglaló turné 2018-09-26 18:46:42 A Blahalouisiana és a Dope Calypso formációja is színpadra áll szeptember 29-én a TrafoClubban
Kitettek magukért a gödöllői katasztrófavédők 2018-09-15 10:56:45 A helyi tűzoltóság munkatársai harmadik helyen végeztek a megyei műszaki mentési versenyen, a terepbringások három aranyat nyertek
Kis és nagy bajnokok a TÉRFÉL-ben 2018-09-08 10:23:49 Junior világbajnok női kézilabdázó, Európa-bajnok kardvívó és történelmi strandröplabda-aranyérmes lányok öregbítették a gödöllői sport hírnevét a nyáron
Érdekli, milyen a szarvasbőgés a valkói erdészetben? 2018-09-04 17:41:25 Szeptemberben négy napon lesz vezetett túra, amihez a gödöllőiek is csatlakozhatnak. Az élményért fejenként 4 ezer forintot kell fizetni