Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
Futsal: alsóházi rangadót vesztett a FISE 2015-11-09 21:35:27 Az első félidő után még egy-egyre állt a gödöllői egyetemi csapat és a REAC ütközete, később elléptek a hazaiak
Piros lap nászajándékba 2013-05-05 19:00:31 Pocsék helyzetkihasználása miatt vesztett pontokat a Gödöllő II. focicsapata az Őrbottyán elleni bronzrangadón
Színes meccset nyertek a gödöllői focisták 2013-05-01 19:06:59 Nyolc sárga és három piros lapot osztott ki a főszereplővé előlépett játékvezető. Rangadón győzött a GSK II. Fóton
Vereség a megyei rangadón 2013-01-21 08:27:51 A gödöllői sakkozók nagy csatában maradtak alul a Vác elleni, hat remivel zárult összecsapáson
Drámai végjáték a regionális rangadón 2012-11-04 16:21:07 Legéndi György csapata felülmúlta a volt gödöllői tréner, Lovrencsics László mostani társulatát