Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
Mínuszos Kalória, távozó szállodaigazgató 2020-09-25 11:08:53 Bevételi oldalon 50% feletti a gödöllői költségvetés első félévi teljesítése, miközben a kiadások 35%-ban realizálódtak
Erre számíthat, aki városi kitüntetést kap Gödöllőn 2020-06-25 11:03:25 Július 1-jétől megújult polgármesteri rendelet szabályozza az önkormányzat által alapított elismerő címek, díjak adományozásának rendjét
Több ezer polgármester repesne az örömtől, ha… 2020-05-28 18:14:41 …ilyen „kivéreztetésben”, „ellehetetlenítésben” lehetne része – véli Vécsey László, a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője
Két hónapja nem pártelnök Gémesi György 2020-04-27 17:16:44 Gödöllő polgármestere az Új Kezdet Párt február végi tisztújító választmányi ülésén mondott le tisztségéről, de párttag maradt
Hétvégi korlátozások Gödöllőn 2020-04-17 18:04:09 Április 18-án, szombaton nulla órától április 19-én, vasárnap éjfélig van érvényben a polgármester által aláírt jogszabály
Gémesi György: és a f...ok nem hagyják abba 2020-03-23 08:35:38 Így reagált a gödöllői polgármester a hozzá intézett nyílt levelet megfogalmazók és támogatók kezdeményezésére