Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Kulturális Örökség Napjai Gödöllőn 2017-09-14 10:31:32 Szeptember 16-án, szombaton és 17-én vasárnap nyílik lehetőség a városbéli helyszínek felkeresésére
Gödöllő és környéke ingatlanpiaci helyzete 2017-07-25 11:31:13 Mire számítsunk, ha lakóingatlanba fektetnénk pénzünket? Belvárosi kúriát 11 szobával 155 millió forintért kínálnak
Gödöllőre érkezik a Szent Korona másolata 2017-06-09 17:35:16 Június 10-én, szombaton 12 és 17 óra között a kastély dísztermében lesz látható a különleges nemzeti jelkép
Ha van bizalom, hatékony a távmunka 2016-10-28 10:56:13 A Gödöllőn is szolgáltató Invitelnél idén áprilisban vezették be a foglalkoztatási lehetőséget
Öt év után végre strandoltunk a nyáron! 2016-10-26 10:32:48 A SZIE Sport Kft. illetékesei szolgáltatás-bővítést és további fejlesztéseket ígérnek a gödöllői fürdőhely 2017-es szezonjára
Ismét indul az InnoMax Díj 2016-10-06 10:33:41 Fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések. Gödöllőről is lehet pályázni az Invitech Solutions által kínált lehetőségre
Mire számíthat Gödöllő kvótaügyben? 2016-09-22 17:27:44 Egymásnak esett Gémesi György polgármester és Vécsey László országgyűlési képviselő a betelepítési lehetőség kapcsán
Határvadász-toborzás Gödöllőn 2016-09-08 10:32:27 Szeptember 10-én, szombaton érkezik városunkba a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csoportja, hogy felvilágosítást adjon a lehetőségről
Iskolakezdési támogatás a munkahelyeken 2016-08-17 10:59:22 Gödöllői érintettek is igénybe vehetik a lehetőséget, aminek havi összege legfeljebb 33.300 forint lehet gyermekenként
Pótfelvételi rendészeti képzésre 2016-05-15 10:56:02 A 8. osztályt most végző gödöllői tanulók is élhetnek a lehetőséggel, akár Békéscsabán, akár Miskolcon