FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Dobogón a gödöllői önjáró gokartok 2015-04-19 13:28:17 A Szent István Egyetem junior és senior csapata egyaránt kitett magáért a Bosch fejlesztési versenyén
Kézilabda: diadalt ért a gödöllői gátszakadás 2015-04-18 23:45:29 Bartos Gábor alakulata a második félidőben brillírozva verte a Pilisvörösvárt. Fontos sikeren vannak túl az ezüstért harcoló juniorok
Kettős fiaskóval távozott Gödöllőről a Heves 2015-03-07 23:35:16 Kulcsfontosságú mérkőzéseken diadalmaskodtak városunk felnőtt- és junior kézilabdázói. A fiatalok feljöttek a 2. helyre
Hatos döntőben a gödöllői junior röpis lányok 2015-03-02 16:57:25 Schönfeld Tamás együttese gond nélkül teljesítette a feladatot, így júniusig nyugodtan készülhet a bajnoki végjátékra
Atlétika: újabb gödöllői érmehalmozás 2015-03-02 07:11:26 Tizenöt medállal zárták a fedett pályás ob-t az egyetemi klub ifjúsági és junior korú versenyzői
Kézilabda: Solymáron vigasztalódtak a gödöllőiek 2015-03-01 20:25:04 Városunk felnőtt- és junior-csapata egyaránt meggyőző győzelemmel zárta a kiruccanást. A fiatalok negyven gól felett lőttek
Megküzdött hibátlansága megtartásáért a GKC 2014-10-11 20:59:35 Városunk férfi kézilabdázói hátrányból kezdték a második félidőt, küzdöttek és nyertek. A juniorok nagyon elpáholták a Dunaharasztit
Gödöllői futólány a junior világbajnokságon 2014-07-09 14:31:13 Répási Petra 100 méteres gátfutásban áll rajthoz a tengerentúlon július végén lezajló rangos megmérettetésen
Simán verte a bajnok az NB I/B-től búcsúzó GKC-t 2014-05-18 17:53:29 A gödöllői kézilabdázók azokban a juniorokban bízhatnak a következő szezonban, akik a 4. helyen zárták a másodosztály küzdelemsorozatát
Egy híján húszat vert az Eger a Gödöllőre 2014-05-11 04:59:34 Junior kézilabdázóink újra remekeltek, és továbbra is harcban vannak az NB I/B. Keleti-csoportjának 4. helyéért