Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 28-án, a késő délutáni órákban a MATE gödöllői campusának tavaly megújult aulájában átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt elismeréseket. A sportélet sikeres gödöllői szereplőit méltató eseményt – akkoriban sportbállal egybekötve – először 1993-ban rendezték meg ugyancsak az aulában, az idei pedig a 33. alkalom volt, hogy ilyen jellegű díjátadóra gyűljenek egybe az érintettek településünkön. A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek az alábbiak szerint:
298 millió forintos támogatás a gödöllői kastélynak 2020-11-26 13:57:50 A városunk műemlék-együttesét működtető gazdasági társaság a koronavírus-világjárvány negatív hatásainak kompenzálására kapja az összeget
A gödöllői adózók is számolhatnak a NAV-val! 2020-10-06 09:55:42 Nyilvánosságra hozta a Kedvezmények példatárát a hatóság, amiben minden jogosult megtalálja a rá vonatkozó könnyítéseket
Mínuszos Kalória, távozó szállodaigazgató 2020-09-25 11:08:53 Bevételi oldalon 50% feletti a gödöllői költségvetés első félévi teljesítése, miközben a kiadások 35%-ban realizálódtak
A gödöllői atlétika arany-vasárnapja 2020-09-07 10:07:14 Nem csak a HÉV köti össze Mátyásföldet városunkkal, hanem a sport is. Hat év után lett ismét csapatbajnok az egyetemi szakosztály
Tünetes gyereket ne engedjünk közösségbe! 2020-08-31 17:41:38 Gödöllőn is fokozott a szülők és a tanárok felelőssége a koronavírus-járvány miatt fennálló készültségi helyzetben
Mire számíthatnak a Vettel-rajongók 2020-ban? 2020-07-14 16:54:51 A 2020-as Forma1-es szezon a koronavírus-járvány miatt igazán rendhagyónak ígérkezik, hiszen a versenyzők nem tudják, mire képes az autójuk
Az online vásárlás szabályai és kockázatai 2020-07-06 17:43:40 A koronavírus-járvány befolyásolta és meg is változtatta vásárlási szokásainkat. Hasznos tanácsok nem csak gödöllőieknek
Térzenével köszöntötték az egészségügyi dolgozókat 2020-07-01 15:31:14 A koronavírus-járvány idején tanúsított helytállást elismerte az In Medias Brass zenekar a gödöllői Tormay-központ főbejárata előtt
Vezetői megbízásokat toldott meg egy évvel Gémesi 2020-06-03 10:30:56 A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet nem biztosította a pályázatok jogszerű és körültekintő lebonyolítását
Több ezer polgármester repesne az örömtől, ha… 2020-05-28 18:14:41 …ilyen „kivéreztetésben”, „ellehetetlenítésben” lehetne része – véli Vécsey László, a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője