Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Városunkban négy óvoda és egy bölcsőde vezetőjének a megbízatása jár le a nyár folyamán. Mivel a koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet nem biztosította a pályázatok jogszerű és körültekintő lebonyolítását, Gémesi György – élve a rendkívüli jogrendben a polgármesterek számára meghatározott hatáskörrel – egy évvel meghosszabbította a vezetők megbízatását.
A döntés alapján Fodor Csilla (Egyetem téri Kikelet óvoda), Gambárné Szántai Ildikó (Martinovics utcai Kastélykert óvoda), dr. Pappné Pintér Csilla (Szent János utcai Mesék Háza óvoda) és Karlovics Andrea (Mosolygó óvoda) 2021. július 31-ig láthatja el a vezetői teendőket, míg Pálfi Sándorné (Mesevilág bölcsőde) 2021. augusztus 31-ig irányíthatja a Kossuth Lajos utcai gyermekintézmény munkáját. A hölgyek illetménye nem változik.