Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Az egészségügyi ágazatban dolgozó szakembereknek a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szólaltak meg köszönetképpen az In Medias Brass zenekar hangszerei Gödöllőn, a Tormay Károly Egészségügyi Központ előtt. A Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén lezajlott eseményt – az országos „Térzene” programba bekapcsolódva – Vécsey Lászlóországgyűlési képviselő és a Szövetség Gödöllőért tagsága kezdeményezte A fiatalokból álló ötfős zenei formáció közel félórás koncerttel örvendeztette meg az arra járókat, egyidejűleg a szervezők nevében is megköszönve mindazt, amit a gödöllői egészségügyben dolgozók a városban lakókért és a szakellátásokat igénybe vevőkért nap mint nap tesznek.