Ebben az esztendőben szeptember 14-én és 15-én rendezték meg a tíz évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az utóbbi két évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC ezúttal is éremszerzési reménnyel vágott neki a kétnapos viadalnak.
A kihirdetését követő napon változott a helyi önkormányzat által 26 éve alapított Gödöllő Városért díjban részesíthetőkre vonatkozó rendeleti kitétel. Eddig úgy volt, hogy az elismerésben évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető. A gödöllői városatyák április 13-i döntése alapján a jövőben ez úgy módosul, hogy a munkájukkal közmegbecsülést kiérdemelt, példás, magas színvonalú tevékenységükkel a város fejlődéséhez, jó híre növeléséhez hozzájáruló magánszemélyek – amennyiben nincs a kritériumoknak megfelelő tartott jelölés közösségre – akár hárman is megkaphatják a kitüntetést.
A település második legrangosabb kitüntetéséhez díszoklevél, Világfa-kisplasztika, valamint pénzjutalom jár. A magányszemélyek 200-200 ezer forintnak örülhetnek, a közösség pedig 400 ezer forinthoz jut. Az arra méltónak ítéltek több mint két évtizeden át március 15-én kaphatták meg a díjat, amit az utóbbi években – köszönhetően a koronavírus-járvány miatti korábbi korlátozásoknak is – augusztus 20-án adnak át.
Az idei díjazottakról előreláthatólag a gödöllői képviselőtestület június 15-én, csütörtökön esedékes ülésének nem nyilvános részében születik döntés. A városatyák a munkaterv alapján ekkor határoznak a Gödöllő Díszpolgára és a Gödöllői Vállalkozója kitüntető címekre javasolt személyekről is.