Felavatták Stefanovits Pál mellszobrát a MATE gödöllői campusán
Szeptember 18-án ünnepélyes keretek között avatták fel dr. Stefanovits Pál (1920-2016) mellszobrát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői, Szent István Campusán. Az egykori Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektor-helyettesének munkásságát dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora (balra), Csákiné dr. Michéli Erika, a MATE Környezettudományi Intézetének igazgatója, valamint Stefanovits Pál fia, Stefanovits Péter (jobbra) is méltatta.
A koszorúzással egybekötött megemlékezésen dr. Gyuricza Csaba úgy fogalmazott, hogy a MATE megalakulásával egy új jövőt terveztünk építeni. Az új jövő külső és belső megújulást is takar, de a jövő építése során a múlt előtt is tisztelegnünk kell. Éppen ezért döntöttünk egy szoborpark megalapításáról, itt a főépület előtti parkban. A múlt értékei jelentik a jelen stabil fundamentumát. Stefanovits Pált mindenki ismerte, akinek személyében a XX. század legnagyobb agrár-tudósát tisztelhetjük. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem szellemiségének meghatározó alakja volt ő, aki generációknak mutatott példát szakmaiságból és emberségből egyaránt.
Lantos Györgyi szobrászművész alkotásának leleplezésére és avatására a néhai vegyészmérnök, talajtanász fia, Stefanovits Péter, az MTA Agrártudományok Osztályának tagjai, a Magyar Talajtani Társaság vezetői – köztük dr. Dobos Endre elnök – és tagjai, továbbá Rajkai Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja jelenlétében került sor.
A „Ne feledd, a talajon nem csak állsz, hanem élsz is!” jelmondattal is elhíresült Stefanovits Pál 1920. november 24-én született Kassán. Vegyészmérnöki tanulmányait befejezve a Magyar Állami Földtani Intézetben helyezkedett el 1942-ben, majd a második világháború után négy évvel az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetében folytatta pályáját. A gödöllői központú egyetem jogelődjénél, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Talajtani Tanszékén előbb egyetemi tanárként, majd 1965-től tanszékvezetőként dolgozott.
Amint arról a Magyar Tudományos Akadémia 2020-ban, a professzor születésének századik évfordulóján írt összefoglalójában is fogalmaztak, Stefanovits Pál szakterületének, a talajosztályozásnak és a talajtérképezésnek meghatározó hazai és nemzetközi hírű képviselője volt. Ezt bizonyítja, hogy az MTA mellett számos külföldi akadémia is tagjának tudhatta. Az MTA 2020-ban alapította meg a Stefanovits Pál-emlékdíjat, amit minden évben olyan szakembernek adnak át, aki a talajtan oktatása, kutatása és gyakorlati alkalmazása területén hosszú időn át, elmélyült, magas színvonalú munkát végez. Forrás: MATE Médiaközpont
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|