Vissza normál nézetbe Képek megjelenítése (A nyomtatáshoz válassza ki az Önnek tetsző képet a Galériában!) Nyomtatás

De hol lesz már akkor az Öregúr?

2012-02-28 13:25:02

Gödöllőn 2012 a Nők Éve. Ebből az alkalomból olyan híres asszonyokról jelennek meg írások, akik valamiképpen kapcsolódtak a városhoz, a kastélyhoz. Hogyan kerül ebbe az emlékezéssorozatba Ambrus Zoltán? Ez is kiderül a 80 évvel ezelőtt elhunyt neves íróról, színikritikusról, színházigazgatóról Szlávik Jánosné írásából.

Ambrus Zoltán életében nagy változás következett be, amikor a szerkesztőségben megismert egy fiatal, okos, művelt és szerény újságírónőt, aki kitűnően beszélt franciául. A képen jobbra látható Tormássy Gizella szintén a lapnak írt cikkeket, műfordításokat. Ő fordította le elsőként Maupassant: Gyöngy kisasszony című novelláját. A jónevű, de elszegényedett alsebesi mélynádasdi Tormássy-családból származó Gizellával hamarosan egymásba szerettek. Esküvőjükön, 1887-ben a vőlegény tanúja Benedek Elek író volt.

Boldog időszak következett ezután. Sokat jártak ki Gödöllőre, nagy sétákat tettek a parkokban, ligetekben, erdőkben és tervezgették a közös jövőt. Ambrus keményen dolgozott, hogy születendő gyermekének és feleségének biztosítsa a megfelelő otthont. De a Sors úgy rendelte, hogy a boldogság kérész-életű legyen: kislánya, Gizella Noémi Szidónia születése (l888. május 17.) a fiatal édesanya életébe került. A tragédia földig sújtotta Ambrust. Ha nincs mellette édesanyja és testvérei, talán magához sem tér nagy bánatából. De a nagymamának sikerült életben tartania a kis Gizellát, nevelte őt hosszú évekig és a fiában is tartotta a lelket. Ambrus menekült a nagyváros zajától Gödöllőre, ahol magányosan bolyongott az erdőben, és a családja körében vigasztalódott. (Híres regénye, a Mídas király ezeken az eseményeken alapul.) Évekig magányos maradt. Dolgozott, társaságba is járt, de újabb házasságra nem gondolt. Egyre inkább az irodalmi élet vezéregyéniségeként ismerték el. Tekintélyét növelte, hogy a Petőfi-társaság rendes tagjának választotta, a Nemzeti Színház pedig drámabírálónak nevezte ki.

Lassanként újra visszatért élete a régi kerékvágásba: kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, klasszikus zenét hallgatott, de mivel szerette az operettet is, gyakran kijárt a Budai Színkör előadásaira. Itt ismerkedett meg élete második nagy szerelmével, leendő feleségével, a szabadszállási születésű, a képen balra látható Benkő Etelkával (eredeti nevén Blau Adél). Ambrus erősen vívódott magában: megengedett-e az idősödő férfi szerelme egy fiatal nő iránt? (Ambrus ekkor 33 éves volt, Etelka alig töltötte be a 22. évét) Szeptember (Őszi napsugár) című novellája hűen tükrözi mindezt. Még nagyobb probléma volt a valláskülönbség. A menyasszony izraelita szülei el sem mentek az esküvőre, amit 1894-ben a józsefvárosi plébániatemplomban tartottak. De Ambrus boldog volt, mert a tehetséges, szerény énekesnő-színésznő, otthagyva eddigi színtársulatát, csak a családnak és az énektanulásnak élt. Nem sokkal később az Operaház neves énekesnője lett belőle.
Feleségével, Etelkával sokat jártak ki Gödöllőre, ahol ekkor már saját családi háza volt édesanyjának, nem messze a vasúttól, egy csendes kis dombon, a Lovarda (Tégla) utcában. Az író szeretett üldögélni nádfonatú karosszékében, és lámpafénynél írta cikkeit, novelláit. Kislánya – akit eddig a nagymama nevelt – iskoláztatása fővárosi tartózkodást kívánt, ezért magukhoz vették Gizellát. Etelkától nem született gyermeke. A nagymamának is béreltek Pesten a téli időszakra lakást.

Az 50-es évei felé közeledő író életében jelentős esemény volt, hogy a Révai Kiadó addig megjelent összes művei kiadását tervezte. A nagy mennyiségű anyag sajtó alá rendezésével sok időt töltött, ami miatt keveset írt, főleg tárcanovellákat. Hátráltatták a politikai események is, a világháború kitörése, ami felforgatta életüket. Gödöllői házukat beteg katonák elszállásolására kisajátították, és romos állapotban, kifosztva kapták vissza 1921-ben. Édesanyja már nem érhette meg a ház felújítását, 1915-ben meghalt a hőn szeretett lélek, aki oly sokat segített Zoltán fiának az élet terheinek elviselésében. Ambrus Józsefné Spett Vilmát a férje mellé temették a gödöllői temetőbe. Nem messze áll a sírjuk a Csata-emlékműtől, ahol Ambrus József 1848-as honvéd bajtársai nyugszanak.

Még friss volt a seb, amikor 1921-ben felesége is súlyosan megbetegedett spanyolnáthában, és életét nem tudták megmenteni. A Kerepesi úti temető színészparcellájában temették el. Abba a sírkertbe, ahol első szerelme is nyugszik. Szüleit és Vilma húgát (1922) pedig Gödöllőn helyzeték örök nyugalomra. Ambrus ekkor úgy érezte, lassan nincs már célja az életének, magára maradt. A nők, akik erőt, boldogságot, szerelmet, anyai szeretetet adtak neki, már mind a temetőben pihennek.

Az Öregúr egyetlen reménysége lánya, Gizella maradt, aki közben elvégezte a tanítóképzőt és férjhez ment kollégájához, Fallenbüchl Tivadar iskolaigazgatóhoz (1923). Egy évre rá már az unokával, Zoltánkával együtt nyaraltak Gödöllőn, a közben rendbe hozott házban. Ambrus több év kihagyás után újra írogatni kezdett: kevés cikket a Pesti Naplónak. Gyakran üldögélt a karosszékében, vagy a kert végében egy árnyas kis zugban, a neki ácsoltatott asztalnál. Elmélkedett életről, halálról, az elmúlt boldogságról. Esténként néha kiment a vasútállomásra, elnézegette a vonatokat, a kis étteremben elüldögélt egy pohár szódás bor mellett, s hallgatta a vonatfüttyöt, ami gyermekkorát idézte fel benne. Messze járt ilyenkor: Biharkeresztesen, Debrecenben a Spett- és a Kovacsóczy-rokonságnál.

Keveset mozdult ki már pesti lakásából is. Csak a házuk alatti Valéria kávéházban lapozgatta át esténként az újságokat. Ereje egyre csökkent, s bár az utolsó négy nyarat Lauránában töltötte a család, hogy a jó tengeri levegőn felerősödjön, Ambrus ekkor már érzete, hogy lassan követi szeretteit. Nem tudta már felvidítani az új gödöllői ház tervrajza sem, amit lánya és veje nagy örömmel mutattak neki. Magyarázták, hogy itt a szép, napsütéses, déli fekvésű szobában lesz a könyvtára, ugyanúgy berendezve, mint Pesten. Ő erre már csak szkeptikusan legyintett: „- De hol lesz már akkor az Öregúr?”

A borús téli napon este még korrektúrát javított, majd 1932. február 28-án szíve örökre megállt. A ház felépült, a könyvtárszoba is megvalósult (igaz, tönkre tette a második világháború). Az unoka, a történész Fallenbüchl Zoltán megőrizte nagyapja emlékét: emlékszobát rendezett be Ambrus Zoltán pesti és gödöllői megmaradt tárgyaiból. Az „Öregúr” szobája ablaka alatt áll most szobra, ami Búza Barna alkotása (l985). A Gödöllői Városi Múzeumban kiállítás, a városközpontban róla elnevezett köz, míg a Lovarda utcai házban emlékhely őrzi gödöllői léptei nyomát.