Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A liberálisokkal fonódik össze a DK Gödöllőn 2014-08-26 17:20:57 Fodor Gábor és Gyurcsány Ferenc pártjának helyi reprezentánsai valamennyi körzetben állítanak jelöltet az önkormányzati választáson
Gödöllőn szólt a gazdákhoz Orbán Viktor 2014-07-05 13:58:48 A MAGOSZ tisztújító küldöttgyűlésén mondott beszédet a miniszterelnök. A kicsik javát szolgálja az új birtokpolitika
Megérne egy misét… 2014-06-04 18:04:04 … és néhány kiló festéket, hogy felfrissüljön Gödöllő legősibb kerékpárútjának elválasztó vonala
Gazdára talált a Gödöllői Irodalmi Díj 2014-06-02 14:09:40 Ebben az évben 62 pályamű közül kellett a legjobbakat kiválasztani a neves szaktekintélyekből álló zsűrinek
Bizottsági alelnök lett Vécsey László 2014-05-06 18:36:30 A 38 tagú törvényalkotási szervezetben kapott tisztséget a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője
Traumát okozhat a húsvéti nyúl elvesztése 2014-04-14 13:57:23 Felmérés készült arról, hogyan készülnek az ünnepre a magyarok. A gyerekek örülnek a csokoládénak, de inkább ajándékot várnak
Peches Szilviák 2014-04-07 09:25:47 Sem a Jobbik, sem az LMP jelöltje nincs elég közel ahhoz, hogy a gödöllői választókerület több képviselőt adjon az ország házának
Gödöllő választ! 2014-04-06 05:58:13 Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük a voksolás helyi alakulását. Akinek híre, képe van, küldje meg szerkesztőségünknek
Csata lesz április 6-án 2014-04-03 10:18:45 A választás utáni napon érkezik Gödöllőre a Tavaszi Emlékhadjárat főserege, amely a kastélyban és a Dózsa György úti temetőben teszi tiszteletét
Ez nem szappanopera, ez az ország 2014-04-01 10:36:40 Lengyel Szilvia vendége volt Nagy Bandó András, aki az LMP mellé állt, és gondolkodó voksolásra hívja a választókat
Süssük ki, főzzük ki! 2014-03-27 09:39:30 Rendhagyó könyvvel fűszerezi a választási kampányt az LMP-s Lengyel Szilvia, akinek Nagy Bandó András lesz a vendége Gödöllőn
Mire készül a Jobbik? 2014-03-15 19:17:58 Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni