Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Traumát okozhat a húsvéti nyúl elvesztése

2014-04-14 13:57:23

Húsvétkor a gyerekek több mint fele pénzt is kap a locsolásért, átlagosan 2.500 forintot gyűjtenek össze ilyenkor – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss, március 28-a és április 2-a között online megkérdezéssel lezajlott, ezer magyar édesanya válaszain alapuló felméréséből. A gyerekek leginkább valamilyen játéknak örülnének, de a családok felénél az élő nyuszi vásárlása is felmerült már. Ez utóbbi kapcsán nem minden emlék kellemes: sokan a nyuszi által okozott károkat idézték fel, és több esetben előfordult az is, hogy a kisállatból végül vacsora lett.

Bár a hagyományok szerint – feltehetőleg a gödöllőiek közül is – sokan ajándékoznak csokoládét húsvét alkalmából, a gyerekek inkább egy játéknak örülnének: közel ötször annyi anyuka csemetéje vágyik inkább új játékra, mint édességekre. Ennek ellenére még mindig több szülő vásárol finomságot húsvétra: a válaszadók 93 százaléka lepi meg gyermekeit egy kis édességgel, míg játékot a szülők 86 százaléka vásárol ilyenkor.
- Igaz, ha a költést nézzük, már fordul a kocka: édességre jellemzően maximum 2.000 forintot adnak ki a családok, míg egy játékra a legtöbben 2.000 és 4.000 forint közötti összeget szánnak, a szülők egyharmada pedig még ennél is többet fordít a húsvéti ajándékra – árnyalta a képet Bognár Ákos, a  JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója (képen).

A családok felénél felmerült már az élő nyuszi vásárlásának kérdése, és minden ötödik szülő engedett is a nyomásnak.
- Az élő nyuszit vásárlóknak mindössze 8 százaléka mondta, hogy húsvét után nem tudtak mit kezdeni a kisállattal, ebben nagy szerepe lehet annak, hogy sok helyen nem csak árulják, hanem vissza is veszik a nyuszikat. Ugyanakkor, azt javasoljuk a szülőknek, hogy mindenképp alaposan gondolják át ezt a döntést, hiszen a nyuszik tartása a többi háziállathoz hasonlóan nagy felelősséggel jár. Ha ezt egy család nem tudja vállalni, érdemes inkább más meglepetés után nézni – mondta az igazgató.

A felmérés keretében a válaszadók a nyuszikkal kapcsolatos emlékezetes élményeiket is felidézték. Bár sokan valamilyen kellemes emléket őriznek húsvéti kedvencükkel kapcsolatban, többen is elmesélték, hogy a nyuszi elszökött vagy a család kutyája kapta el, sőt, arra is több példa volt, hogy a kis kedvencből végül vacsora lett.
Az ajándékozást ezért is érdemes átgondolni, hiszen a gyerekeknek komoly traumát jelenthet a házi kedvenc elvesztése. Több szülő is kiemelte, hogy a csemetéjét mennyire megviselte az elválás, még akkor is, ha a kereskedésbe vitték vissza az állatot. A magyarok ezen kívül még egy nyomós indokot adtak a nyuszivásárlás átgondolására: többen is elmesélték, hogy a húsvéti nyuszi mennyi kárt okozott azzal, hogy mindent megrágott és összekoszolt.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online