Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Megmentett szecessziós műkincsek 2013-11-11 13:34:28 December 22-ig válogatást láthatunk a művészeti korszak gödöllői múzeum által restauráltatott alkotásaiból
Alkalmi bélyegzés a városi múzeumban 2013-10-18 13:49:58 Egyedi pecsétlenyomatot lehet szerezni október 29-én, Körösfői-Kriesch Aladár 150. születésnapján
Megemlékezés az aradi vértanúkról 2013-10-05 13:09:25 A gödöllői születésű Török Ignác gimnázium melletti szobránál idézik fel a 164 évvel ezelőtti tragikus eseményeket
Kétkeréken a magyar nyelv határán 2013-04-02 17:52:53 A gödöllői amatőr bringás, Almási Attila május 1-jén vág neki a 2.800 kilométeres Kárpát-medencei erőpróbának
Nosztalgiázó köszöntőbeszéd a „mindenestől” 2012-11-11 21:29:52 Kecskés József és csapata alapozta meg a több mint 30 éve átadott művelődési központ filozófiáját és szellemiségét
Átadták a Gödöllői Irodalmi díjat 2012-10-22 13:13:19 200 ezer forinton osztoztak a legjobb helyi, valamint környékbeli verselők és prózaírók
Elfogták a késelő gödöllői rendőrt 2012-09-23 08:32:17 Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják a napokig bujkáló készenlétis zsarut
Emlékezés a zsidó temetőben 2012-06-12 16:23:10 Vésett feliratú tábla őrzi az embermentő osztrák, Leo Tschoell emlékét a Kossuth Lajos utcai bölcsőde falán
2013 a szecesszió éve lesz Gödöllőn 2012-03-03 11:21:35 A témaválasztás legfőbb apropója, hogy jövőre lesz Körösfői-Kriesch Aladár születésének 150. évfordulója
Körösfői-díjas zenepedagógus 2011-10-29 20:50:38 Lázárné Nagy Andrea a 25., aki kiérdemelte az alapítványi elismerést
10 éves a Lázár Lovaspark 2011-02-04 10:04:57 A hírnév felé vezető első lépést a 2001-ben megnyílt Régi csárda átadása jelentette
Mosolyog a volt kastélyigazgató 2011-01-11 19:50:54 Révészt T. Mihály úgy véli, így sokkal könnyebb az újabb kihívások elé nézni
Távozófélben a kastélyigazgató 2010-11-26 13:29:23 Révész T. Mihály számára „emlékezetesnek” ígérkezik a 65. születésnap
Díjazták Széphalmi Júliát 2010-10-30 18:56:26 A kastély dísztermében átadták a Körösfői-emlékplakettet