Vissza normál nézetbe Nyomtatás

2013 a szecesszió éve lesz Gödöllőn

2012-03-03 11:21:35

Jószerivel még el sem kezdődött az idei, Híres Hölgyek Gödöllőn elnevezésű tematikus év programsorozata városunkban, március 1-jén kiderült, hogy a 2013-as esztendő a szecesszió éve lesz településünkön. Erről a képviselőtestület tagjai döntöttek a városunkat irányító grémium rendkívüli ülésén.

A helyi kultúra és a turizmus összekapcsolását célzó tematikus év ötlete két évvel ezelőtt merült fel. Tavaly a Gödöllői Barokk Év jegyében zajlottak a városi programok, idén pedig a híres hölgyekre fókuszál a gödöllői kulturális és idegenforgalmi kínálat.

Jövőre A szecesszió éve Gödöllőn 2013 – Életérzések a századfordulón elnevezéssel folytatódik a hagyomány, aminek egyik fő apropója a képen látható Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920) születésének 150. évfordulója. A XX. század elején életre hívott gödöllői művésztelep társalapítójának, a világhírű festőnek, szobrásznak, iparművésznek, a szecesszió kiváló képviselőjének emléke előtti tisztelgés mellett kiemelt figyelmet fordítanak majd a Gödöllőn 1933-ban megrendezett IV. Cserkész Világtalálkozó (Jamboree) eseményeinek 80 évvel későbbi felidézésére is.

A tematikus év előkészítő csoportja megalakult, abban Gödöllő kulturális és közművelődési életét meghatározó és irányító szakemberek vesznek részt. A 2013-as programok kidolgozásában az önkormányzat nemzetközi és idegenforgalmi-, valamint kulturális és oktatási bizottságának tagjai is közreműködnek.

Idén 10 millió forintos támogatást élvez a város költségvetéséből a Híres Hölgyek Gödöllőn tematikus év, amiből valószínűsíthető, hogy jövőre is hasonló nagyságrendű közpénz felhasználásával számolhatnak a szervezők.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online