A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Így teszi a dolgát a gödöllői városrendészet 2021-12-29 17:34:40 Összesen 16 főből álló szervezeti egység látja el a részben közterület-felügyeleti, részben térfelügyeleti központ működtetési feladatokat
Emléktáblája lesz Gödöllőn Ambrus Zoltánnak 2021-10-23 10:36:05 A településhez erős szálakkal kötődő író 160 évvel ezelőtt született, a táblát a róla elnevezett közterület Városmajor utcához közel eső részén helyezik el
Aki ivott, elzavarják, mint egy kivert kutyát… 2018-10-22 14:27:16 Interjú dr. Varga Zoltánnal, a gödöllői hajléktalan-ügyben kirendelt ügyvéddel, aki keményen fogalmaz a történtek után
Élesítheti hóügyeletét a VÜSZI Gödöllőn 2014-01-26 09:07:54 Kedvezményes áron kínál környezetbarát csúszásmentesítő anyagokat a társaság, amely hómunkások jelentkezését is várja
Ha már büntetsz, legalább méltósággal tedd! 2013-10-07 13:42:08 Hírportálunk megmondójával, Lacával mindig történik valami. Legutóbb egy közterület-felügyelővel hozta össze a sors Gödöllőn
Miért adakozó a vállalkozó? 2012-04-09 19:05:37 A Rézgombosnál mélygarázst építő társaság közcélú felajánlást tett, hogy letudja a közterület-használati díj megfizetését