Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Miért akadozik a fűnyírás a gödöllői közterületeken?

2018-05-11 10:23:15

Több olvasónk is rákérdezett: tudjuk-e, miért csúszik a fűnyírás a város közterületein? Nem tudtuk, ezért megkérdeztük a VÜSZI Kft. ügyvezető igazgatóját. Email-üzenetben elküldött felvetéseinkre két nap elteltével sem érkezett válasz, ám a közösségi oldalon rábukkantunk egy kisfilmre, ahol a polgármester és a direktor ecseteli az okokat. Ebből a következőket szűrtük le:

• Rohamosan nőtt a fű. Március végén még hó volt, aztán hirtelen indult be a természet.
• Közbeszerzésen kiválasztott alvállalkozó végzi el a munkát.
• Munkaerő-hiány van ezen a területen is.
• Két ütemben vágnak: először a nagyobb géppel elérhető felületeket, majd a bokrok, szegélyek környékét.

Bizakodásra adhat okot, hogy várhatóan a jövő hét végére végeznek az idei első kaszálással, és reményeink szerint a munkafolyamatnak rész lesz levágott fű (gaz) összegyűjtése is.

Május 12-én, a délelőtti órákban megérkezett a VÜSZI Kft. igazgatójának válasza. Domonkos Ernő ezt írta:
A fűvágást és növényápolást az éves ütemtervek szerint végezzük, az önkormányzattal kötött szerződés alapján, területenként különböző vágásszámmal. Az idei április megszokottnál jóval melegebb időjárása miatt a növények gyorsabban növekednek, rövidebb ideig virágoznak, vágásukat április utolsó dekádjától folyamatosan végezzük. Az időjárási tényezők (például: eső) függvényében várhatóan a jövő héten befejeződik a parkok, játszóterek, lakótelepek és gyűjtőutak első kaszálása.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online