Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A gödöllői egyetem lesz az idei EFOTT házigazdája 2022-01-13 17:30:51 Az agrárfókuszú intézmény profiljában központi szerepet kap a fenntartható jövő biztosítása, így ehhez illeszkedő témák is szóba kerülnek július 13-17. között Velencén
Márciustól emelkednek a Kalória térítési díjai 2020-02-27 11:14:13 A gödöllői bölcsődések és az óvódások szülei napi 50 forintos, a napköziotthonos iskolások szülei napi 60 forintos többletkiadással számolhatnak
Toborzásba kezd a Gödöllői Jégkorong Sportegyesület 2019-09-24 17:24:12 A helyi érdeklődők három helyszín és időpont közül választhatnak. Főként nagycsoportos óvodások és alsó tagozatos iskolások szüleit várják
Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 2017-04-22 11:43:56 Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
Futsal: újabb egygólos Főnix-fiaskó 2016-09-27 04:34:29 A gödöllői egyetemi csapat a debreceni sportiskolások ellen sem játszott alárendelt szerepet, csak későn jött a hajrá
Baltazár birodalma Gödöllőn 2016-01-20 10:44:24 A Garoda Klub rajzpályázatot hirdet helyi és környékbeli óvodásoknak és alsó tagozatos iskolásoknak
Imitált gyalogost ütöttek el a gödöllői iskolások 2014-09-02 12:57:12 Szeptember 7-ig a TESCO parkolójában várja az érdeklődőket a Magyar Autóklub, amely az időskorúak biztonságos közlekedésére is fókuszál
Tanultak, sportoltak, jutalmat kaptak 2014-06-23 13:31:12 Közel 600, általános- és középiskolás korú gödöllői nebuló érdemeit sorolták fel a Művészetek Háza zsúfolásig telt színháztermében
Koncert Zentán, a jótékonyság jegyében 2014-03-25 07:54:36 Húsvéti ajándékot vitt és adott át hátrányos helyzetű délvidéki kisiskolásoknak a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület küldöttsége