Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tanultak, sportoltak, jutalmat kaptak

2014-06-23 13:31:12

Napjaink rohanó és időnként elfuserált világában már az is nagy szó, ha egy gyerek jól tanul az iskolában. Az már valósággal hab a tortán, ha egyéb, szellemi-, művészeti-, vagy sportteljesítménye is figyelemreméltó. A tanév végén Gödöllőn már hosszú évek óta megjutalmazzák azokat a helyi iskolába járó diákokat, akik több fronton is helytállnak.

Június 23-án, a késő délelőtti órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének zsúfolásig telt színháztermében köszöntötték a 2013/2014-es tanévben kimagasló tanulmányi- és sporteredményeket elért gödöllői fiatalokat. A közel kétórás díjátadási ceremóniára 574 általános- és középiskolás kapott meghívást. Csaknem százhetvennel többen, mint tavaly.
A rendezvényen megjelent diákok döntő többsége tárgyjutalomban részesült, míg a városban működő oktatási intézmények vezetői által kiválasztott egy-egy legjobb – jó tanuló, jó sportoló – díszes serleggel térhetett haza.

A Damjanich János Általános Iskolából az asztaliteniszben diákolimpiai országos bajnoki címet szerzett és több matematika- és anyanyelvi tanulmányi verseny helyezettje, Kolozsvári Bence Tamás, az Erkel Ferenc Általános Iskolából az atlétikában kiemelkedő teljesítményt nyújtott, jeles tanuló, Kapitány Márton, a Hajós Alfréd Általános Iskolából az úszásban, atlétikában és tanulásban egyaránt remeklő Varga Vivien, a Petőfi Sándor Általános Iskolából az atlétikai versenyeken jeleskedett, mind a négy eddigi iskolai évét kitűnő eredménnyel záró Daróczi Kata, a Montágh Imre Általános Iskolából az atlétikában, úszásban, és asztaliteniszben is sikeres Baranyi József, a Török Ignác Gimnáziumból a kéttannyelvű oktatás követelményeit kiemelkedően teljesítő szinkronkorcsolyázó, Erdős Janka, a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumból az országos szinten érmeket halmozó futóatléta, Pápai Márton, a Református Líceumból a kosárlabdában sikeres, Varga Dorottya, a CEAS Angol-Magyar Gimnázium és Szakközépiskolából a gerelyhajításban országos bajnoki címeket szerzett Kerekes Marcell, míg a Szent Imre Katolikus Iskolából az asztaliteniszben és kosárlabdában maradandót alkotott Zámbó Sára tanulmányi- és sporttevékenységét értékelték a legtöbbre a június közepén zárult 2013/2014-es suliidényben.
A Frederic Chopin Zeneiskola döntéshozói a zongorán is remekül játszó Szilágyi Benjámin tenorkürt- és harsona szakos növendék sikereit – köztük a X. Országos Zeneiskolai Mélyrézfúvós Versenyen, illetve a XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézsversenyen elért I. díját – tartották a legméltóbbnak a kiemelt jutalmazásra (képen).


A rendezvényen az egybegyűltek szórakoztatásáról a Fricska táncegyüttes tagjai és a 2010-es X-faktor zenei tehetségkutató verseny második helyezettje, Takács Nikolas gondoskodtak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online