Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Önkéntes programok Babatvölgyben 2014-07-01 09:56:30 A Szent István Egyetem biokertészetében tölthetnek el értékes órákat a közösségi- és céges jelentkezők
A kultúra szolgálata fizetett a legjobban 2014-05-16 10:22:19 A gödöllői önkormányzat tagjai egy kivétellel minden városi cég igazgatójának adtak jutalmat. Ezúttal differenciáltan
Kis lépés Önnek, nagy lépés a karrierjének! 2014-03-26 09:32:00 Április 2-án közel 200 álláslehetőség és több mint 40 kiállító várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Szent István Egyetem Állásbörzéjén
A kártérítésre „rámehet” a vezetők háza is? 2014-03-14 13:41:16 A Generali Biztosító a Ptk. módosításának megfelelő biztosítási megoldásokat kínál a vállalkozásirányítók számára
Sajátos temetői reklám Máriabesnyőn 2013-11-08 13:49:14 A sírkert üzemeltetője szerint minden jogszerű, és elődje is a ravatalozó bejárata mellé tette ki a cégtábláját
Az Invitel láttatta velünk az idei Formula 1-es Magyar Nagydíjat 2013-08-07 15:48:36 Versenyt nyert a társaság operatív főigazgatója a Hungaroringen, ahol a cég telekommunikációs infrastruktúrája képes lenne kiszolgálni egy Gödöllő méretű város mindenkori forgalmát
A sorompó áll, a tulajdonos kivár… 2013-07-24 11:39:39 Gödöllő jegyzője helyt adott a Kampis téri lakók birtokvédelmi kérelmének. A kft. illetékesei jogorvoslatra készülnek, miközben egyezkednek
Fizetős lett a Kampis téri magánparkoló 2013-07-12 12:03:42 A terület tulajdonosa, a Borsos Kft. vezetője azt követően döntött így, hogy az önkormányzati többség elvetette ajánlatát
Négy napig nem lesz igazgatója a Kalóriának 2013-07-08 09:57:45 Megszüntették a nyugdíjazását kérő Hatolkai Szaniszló munkaviszonyát, majd újra ügyvezetőnek választották a helyi közétkeztetési cég direktorát
Agrármutyi gyanúja merült fel Gödöllőn 2013-06-24 11:34:51 Informátorunk szerint egy, az MGI vezetőinek családtagjaihoz is köthető kft-be szerveztek ki ingatlan-üzemeltetési feladatokat. Az intézet főigazgatója cáfol, a miniszter célvizsgálatot rendelt el
Vigyázat, trükkös tolvajok! 2013-06-14 16:05:40 Főleg az idős, egyedül élő emberek veszélyeztetettek, de mindenkit óvatosságra intenek a gödöllői rendőrök
Ötvenezer forintról indul a bírság 2013-04-30 13:40:47 Egy komoly cég nem tűrheti el, hogy a munkavállalók veszélyesen, szabálytalanul dolgozzanak
Mire költ el közel 610 milliót idén a VÜSZI? 2013-04-18 14:09:41 A társaság új direktora élvezte a képviselők bizalmát, mindenki támogatta a cég idei üzleti tervének elfogadását