Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőiek is beszállhatnak a Közlekedik a család versenybe

2014-03-19 09:44:10

Április 19-én, szombaton 9 órától Cegléden, a Kosárhegyi út 2. szám alatt rendezik meg a Közlekedik a család elnevezésű közlekedésbiztonsági verseny Pest megyei megmérettetését. A Pest megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai Gödöllőről is várjak a 4 fős, 6-17 év közötti gyereket (gyerekeket) nevelő családok jelentkezését. Fontos kritérium, hogy a családi csapaton belül legalább egy főnek B kategóriás gépjárművezetői engedéllyel kell rendelkeznie. Továbbjutás esetén a csapat összetétele nem változhat.

A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egy időben ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre, a szülői példamutató magatartás fontosságára, valamint a család közösség nevelő erejére.
A területi versenyekről megyénként (a fővárosból is) egy-egy család jut az országos döntőbe, amit szeptember 13-án rendeznek meg a Zsámbék melletti drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági- és vezetéstechnikai központban. Az országos verseny fődíja egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi.

A gödöllői érdeklődők április 13-ig (vasárnap) jelentkezhetnek a pestmegyeibb@gmail.com email-címen. További felvilágosítás a (06-20) 444-1327-es telefonszámon kérhető.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online