Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Az MTK-t is túlszárnyalta a gödöllői hatos 2014-11-07 18:34:16 A harmadik játszmában mínusz nyolc pontról is képes volt fordítani Horváth András együttese, amely őrzi veretlenségét a röpibajnokságban
Borturisztikai portál indult Gödöllőn 2014-11-07 14:27:33 A negyven holdas helyi szőlőskert már a múlté. Településünk lankái egykoron a Pest-nógrádi borvidékhez tartoztak. Ma más a helyzet
Gémesi utasításba adta a szemétdíj-emelést 2014-10-10 14:29:04 Gödöllőn is aggályokat vet fel a tavaly júliustól alkalmazott rezsicsökkentés 10%-os mértékének törvényes volta
Megizzadt, de nyert az újonc ellen a gödöllői hatos 2014-10-03 20:49:16 Nulla-egyről kellett fordítania Jászberényben Horváth András csapatának. Sikerült, mert a szettek végjátékában jobban összpontosítottak a lányok
Egy napra leáll az ügyintézés és a szakrendelés 2014-06-27 09:21:41 Július 1-jén, kedden zárva lesz a gödöllői polgármesteri hivatal és az egészségügyi központ is. Sürgősségi ellátás az orvosi ügyeleten
Bizottsági alelnök lett Vécsey László 2014-05-06 18:36:30 A 38 tagú törvényalkotási szervezetben kapott tisztséget a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője
A kártérítésre „rámehet” a vezetők háza is? 2014-03-14 13:41:16 A Generali Biztosító a Ptk. módosításának megfelelő biztosítási megoldásokat kínál a vállalkozásirányítók számára