A gödöllői városvezetés tagjai november 20-i ülésükön felülvizsgálták és módosították a helyiadókról szóló önkormányzati rendeletet, ami 2026. január 1-jén lép hatályba. Az adónemek összegének emelését az önkormányzat gazdasági mozgásterének szűkülése, nevezetesen: a jórészt stagnáló bevételek és a növekvő kiadások közötti, főként az inflációnak köszönhető „rés” tágulása teszi indokolttá, valamint az, hogy van olyan adónem, aminek mértékéhez az elmúlt 5 (építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó), illetve 10 évben (kommunális adó) nem nyúlt hozzá a képviselőtestület.
Egy híján 30 esztendeje, hogy Gödöllőre költözött Sándor Csaba, a sokak által „szendvicsemberként” ismert, a város mindennapi életének arculatához annak idején szokatlan újdonsággal hozzájárult fiatal, aki mára elhagyta az ötödik ikszet. Csaba nemrégiben azzal hívott fel, hogy egyre gyakoribban találkozik a fiatalok motiváció és tenni akarás nélküli mentalitásával, és szeretné, ha cseppet sem zökkenőmentes életútjának megismertetésével segíthetne nekik ezen változtatni. Ez volt az apropója és a kiindulópontja beszélgetésünknek, amiből – reményeink szerint – sok jó gondolat továbbvihető és számos következtetés levonható.
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó OPUS ENERGETIKA Csoport gödöllői központi gázhálózati elosztóraktárának átadásával új időszámítás kezdődött a kelet-magyarországi régió energiaellátásának logisztikai támogatásában. A 2.700 négyzetméteren, több mint 1,1 milliárd forintból megvalósult beruházás stratégiai jelentőségű mérföldkő a térség energetikai biztonságának fejlődésében. A november 20-án lezajlott átadón dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, valamint Konczné Kondás Tünde, az OPTESZ OPUS Zrt. vezérigazgatója is hangsúlyozta: az új fejlesztés hozzájárul az ország gazdasági erejének, emellett a térségi közösségek megtartó erejének növeléséhez is.
November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Tévhit, hogy az ünnepek alatt hízunk el 2015-12-20 10:20:47 Gödöllőieknek is hasznos tanácsokkal szolgál a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, érdemes megszívlelni
Invitel: 13 kódolatlan csatorna az ünnepekre 2015-12-18 17:00:52 December 19-e és január 3-a között különleges, nyitott időszakkal teszi felejthetetlenné az év végét a Gödöllőn is szolgáltató vállalat
Indul a NAV téli ellenőrzéssorozata 2015-11-30 15:18:34 Gödöllőre is kiterjed az országosan elrendelt intézkedés: górcső alatt lesznek az ünnepre szervezett vásárok is
Lángoló autóból menekült a sofőr 2015-08-21 11:18:28 A nemzeti ünnep éjszakáján gyulladt ki egy személyautó az M3-ason, Gödöllő közelében
Ünneprontó látvány a Palotakerten 2015-08-20 15:06:08 Kaotikus állapot alakult ki a guberálóknak köszönhetően a használtruha-gyűjtő konténer környezetében
Könyv ünnepe a gödöllői könyvtárban 2015-05-23 10:04:59 Május 28-a és június 8-a között lesznek rendezvények a Dózsa György úti közművelődési intézmény épületében
Ünnepi jeggyel a gödöllői kastélyba! 2015-03-13 10:29:26 Március 15-én kedvezményes áron tekinthető meg az épületegyüttes történetét bemutató kiállítás. Elmarad a Wienerklassik Orchester koncertje