FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Kifogást tárgyal a gödöllői választási bizottság 2014-10-07 12:47:02 A Fidesz-KDNP nyilatkozattételre jogosult képviselője szerint jogszabálysértő, a választói akarat befolyásolására alkalmas szórólapot adott ki a KDNP helyi szervezete
Koccintással búcsúztatták az elmúlt négy évet 2014-09-18 10:24:31 Lezajlott a gödöllői képviselőtestület választás előtti utolsó rendes ülése. Mindenki mindenkinek megköszönt mindent
Eldőlt, kikre lehet szavazni Gödöllőn 2014-09-08 20:32:09 63 jelöltből áll a választási tabló, ami október 12-én 15 főre szűkül. Gémesi György székére Kovács Barnabás és Vörös István kandidálnak
Lendületet adna Gödöllőnek az LMP csapata 2014-09-05 13:01:44 Döntően fiatal körzeti jelöltekkel vágnak neki az önkormányzati választásnak. A polgármesteri tisztségre nem pályáznak
A liberálisokkal fonódik össze a DK Gödöllőn 2014-08-26 17:20:57 Fodor Gábor és Gyurcsány Ferenc pártjának helyi reprezentánsai valamennyi körzetben állítanak jelöltet az önkormányzati választáson
Csata lesz április 6-án 2014-04-03 10:18:45 A választás utáni napon érkezik Gödöllőre a Tavaszi Emlékhadjárat főserege, amely a kastélyban és a Dózsa György úti temetőben teszi tiszteletét
Süssük ki, főzzük ki! 2014-03-27 09:39:30 Rendhagyó könyvvel fűszerezi a választási kampányt az LMP-s Lengyel Szilvia, akinek Nagy Bandó András lesz a vendége Gödöllőn
Mire készül a Jobbik? 2014-03-15 19:17:58 Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni
Csúcs, amennyien képviselnék a gödöllőieket! 2014-03-04 12:43:40 Hárman már koptatták a parlamenti padsorokat a mostani jelöltek közül, a többi 15 kandidáló újoncként vág neki a kihívásnak
Lengyel Szilvia 8. az LMP országos listáján 2014-01-26 17:12:56 A Gödöllőn élő parlamenti képviselő a harmadik legjobb pozíciót kapta a párt színeiben a választáson induló hölgyek közül
Választási kampány, mint testcselpuszi 2014-01-24 17:39:26 Hírportálunk megmondója, Laca gusztustalannak tartja, hogy rendre következmény nélkül maradnak az ígéretek