Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
A gödöllői képviselőtestület tagjai február 6-án 11 igen szavazattal és 2 tartózkodással hagyták jóvá a Pest megyei 6-os számú országgyűlési egyéni választókerület választási bizottságába „hivatalból” delegált tagok névsorát.
Az egyelőre három főből álló szervezetbe dr. Szőke Pál (képen) és Riteczné dr. Vámos Katalin révén két, jogi végzettséggel rendelkező személy került, míg a harmadik tag, Tokai Norbert testnevelőként tevékenykedik a civil életben. A városatyák két póttagot (Dajkáné dr. Hercz Anasztázia és Lőrincz József) is választottak. A választási bizottságba delegáltak valamennyien gödöllői lakcímmel rendelkeznek, ami dr. Nánási Éva címzetes főjegyző elmondása szerint azért alakult így, mert a választókerülethez tartozó többi településről – a felkérés ellenére – nem kívántak jelöltet ajánlani a bizottságba.
A dr. Szőke Pál vezetésével működő választási bizottság megbízott tagokkal egészül majd ki. A végleges létszámot a választókerületben jelöltet állító jelölő szervezetek, valamint a választókerületben induló független jelölt(ek) mennyisége határozza meg, mivel egy-egy tagot ők is delegálhatnak a bizottságba. A megválasztott tagokat díjazás illeti meg, a megbízottakat nem.
A választási bizottságnak – a jelöltek nyilvántartásba vételén túl – elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése. A választási bizottság ülése nyilvános.