Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Gyalogos teljesítménytúra hattól hatvan kilométerig 2013-10-03 14:07:35 Október 5-én az Erkel iskolától indulhatnak útnak a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület próbatételének teljesítésére vállalkozók
Öt nedű ütötte meg a nagy aranyérmes szintet 2013-07-19 09:36:13 Idén Nyársapáton hirdettek eredményt a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület égisze alatt lezajlott egyházi és világi borok versenyén
Szabadság napi túratalálkozó negyedszer 2013-06-19 09:41:16 Főleg a környékből számítanak vállalkozó kedvű túrázókra a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület szervezői
Gyalogos teljesítménytúra az éj leple alatt 2013-05-27 08:27:23 Június 8-án az Erkel iskolától indulhatnak útnak a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület próbatételének teljesítésére vállalkozók
A Grassalkovichok birodalmába kalauzol a GKRTE 2013-02-12 13:51:41 A gödöllői központú turisztikai egyesület az Utazás 2013 kiállításon is népszerűsíti a helyi programokat és látnivalókat
Gyalogos téli teljesítménytúra öt távon 2013-02-05 09:47:10 Február 9-én, szombaton az Erkel iskolához várja a gödöllői Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület a próbatételre vállalkozókat
Átadták a GKRTE turizmus-díját 2012-04-21 10:56:41 A volt kormányfő, Boross Péter megvált a GKRTE-nél hosszú éveken át betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségétől
Új szelek fújnak a Hungaroringen 2011-02-18 16:34:51 A mogyoródi versenypályát működtető gazdasági társaság illetékesei nagyobb figyelmet kívánnak fordítani az objektum környezetében lévő településeken élők problémáinak enyhítésére