Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átadták a GKRTE turizmus-díját

2012-04-21 10:56:41

Április 20-án – az előző években kialakult hagyományoknak megfelelően – a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban rendezték meg a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület (GKRTE) közgyűlését, valamint a Budapest és Közép-dunavidéki Régió Kistérségi Bizottságának szakmai konferenciáját.

A kora délutáni órákig elhúzódott eseményen aktuális kérdéseket firtató szakmai előadások és beszámolók, illetve a gödöllői központú térség idegenforgalmi életének szervezésében, a kulturális és turisztikai programok népszerűsítésében meghatározó szerepet játszó egyesület pénzügyi mérlegének elfogadása, valamint Vörös István felügyelő bizottsági elnökké történt megválasztása vezette fel a Gödöllői Régió Turizmusáért 2012 díj ünnepélyes átadását.

Az első ízben tizenkét évvel ezelőtt odaítélt elismerő címet a GKRTE választmányának döntése alapján ebben az esztendőben az Isaszegi Asszonykórus, Kovács Magdolna, Tóalmás polgármester-asszonya, Molnárné Lezák Zsuzsanna, a Fóti templom kulturális-turisztikai referense, valamint Szabó Zoltán, a tóalmási önkormányzat képviselője érdemelte ki. A kitüntetést, illetve az ezzel járó igazoló díszokleveleket Bátovszki György, a GKRTE tiszteletbeli elnöke és Perna Pál, a GKRTE elnöke nyújtották át.

Egy évvel ezelőtt még hazánk egykori miniszterelnöke, dr. Boross Péter is díjátadó volt. Ezúttal azonban már nem, mert február 6-án írt levelében bejelentette, hogy előrehaladott életkora, egészségi állapota, valamint a kormány által létrehozott Szabadságharcosokért Közalapítványnál, illetve a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnál betöltött elnöki megbízatása miatt megválik a GKRTE-nél hosszú éveken át betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Boross Péter erőt, kitartás és sikerélményeket kívánt az egyesület további munkájához.

Aláírták a dr. Ketter László gasztronómiai verseny szervezési nyilatkozatát
A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület közgyűlésének egyik jelentős horderejű napirendje volt, amikor az érintettek ellátták kézjegyükkel a 2010-ben útjára indított, és minden évben december közepén esedékes dr. Ketter László hagyományőrző gasztronómiai verseny szervezésére és népszerűsítésére vonatkozó nyilatkozatot.

A rendezvény a GKRTE és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) együttműködési megállapodásának része, és a felek úgy tartották az egykori vendéglátó-ipari főiskola életre hívásában elévülhetetlen érdemeket szerzett professzor emlékéhez méltónak, ha a nyilatkozat aláírásába bevonják a 100 évvel ezelőtt, 1912. augusztus 6-án született névadó két lányát, Ketter Ágnest és a képen középen látható Krisztinát is. Utóbbi Franciaországból tért haza az eseményre.

A háromoldalú nyilatkozatot – a két örökös kívül – dr. Zimányi Krisztina, a BGF Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karának dékánja, illetőleg Perna Pál, a GKRTE elnöke szignálta.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online