Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
Ikszet ért a huszáros MAG-LOG-hajrá 2014-11-08 02:35:29 Háromgólos hátrányból mentett pontot a nagyot küzdő gödöllői futsalcsapat az esélyesebb gyöngyösiek ellen
Szabadtűzön az udvari főszakács címért 2014-08-22 11:09:08 Szeptember 15-ig jelentkezhetnek a csapatok a Gödöllői Királyi Kastély vadhús-étel főzőversenyére. A gyerekeknek rajversenyt hirdettek
Egy híján húszat vert az Eger a Gödöllőre 2014-05-11 04:59:34 Junior kézilabdázóink újra remekeltek, és továbbra is harcban vannak az NB I/B. Keleti-csoportjának 4. helyéért
Lilába borul a gödöllői kastély húsvét vasárnap 2014-04-20 08:41:59 Van hova kimozdulni az ünnep idején a családoknak: színes kavalkád a történelmi falak között, élményprogramok a lovasparkban
Traumát okozhat a húsvéti nyúl elvesztése 2014-04-14 13:57:23 Felmérés készült arról, hogyan készülnek az ünnepre a magyarok. A gyerekek örülnek a csokoládénak, de inkább ajándékot várnak
Koncert Zentán, a jótékonyság jegyében 2014-03-25 07:54:36 Húsvéti ajándékot vitt és adott át hátrányos helyzetű délvidéki kisiskolásoknak a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület küldöttsége
Felavatták Huszárik Zoltán szobrát Domonyban 2013-10-13 17:00:46 32 éve hunyt el a kortárs hazai filmművészet kiemelkedő alakja, aki névadója lett szülőfaluja művelődési házának
Hamilton a Hungaroring hőség-királya 2013-07-28 15:51:21 A száguldó cirkusz brit világbajnoka negyedszer diadalmaskodott a szomszédos mogyoródi aszfaltcsíkon, ezúttal Räikkönen és Vettel előtt
Rablópárost kapcsoltak le a gödöllői zsaruk 2013-05-20 14:52:16 Idős hölgyekre rontottak az éj leple alatt a huszonéves gyanúsítottak, akik pénzt és ékszert vittek el a bántalmazott sértettektől
Megsérült a huszonéves motoroslány 2013-04-26 18:10:20 Feltehetőleg az elsőbbségadás elmulasztása okozta a Rét utca és a Dózsa György út kereszteződésében történt balesetet