Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Százhetven oktatási intézményben, mintegy 44 ezer iskolás és óvodás gyermek összesen 58,5 tonna, vagyis mintegy 1,7 millió darab tejes- és gyümölcsleves dobozt gyűjtött szelektíven országszerte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) idei gyűjtőprogramjának keretében. Az egyesülés ebben a tanévben 15 városban és 80 kisebb településen rendezte meg szelektív hulladékgyűjtési programját a helyi közszolgáltatók együttműködésével. A több hónapon át tartó országos környezeti nevelő programot negyedszerre indította el iskolákban és óvodákban az IKSZ. A program célja az volt, hogy az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének fontosságát népszerűsítsék a gyerekek és – rajtuk keresztül – szüleik körében. Az idei program során összegyűjtött italos kartondobozok tekintélyes mennyiségét jól tükrözi, hogy ha egymás mellé fektetnénk őket, kétszer körbeérnék a Balatont.
A kezdeményezéshez ezúttal is csatlakozott településünk. Gödöllőn és régiójában 15 iskola és 21 óvoda több mint 6.500 tanulója vett részt az IKSZ gyűjtőprogramjában. A régióban összesen 19,3 tonna, vagyis mintegy 570 ezer darab tejes- és gyümölcsleves dobozt gyűjtöttek a gyerekek. A térségben négy intézmény is részesült a 1,5 tonna feletti gyűjtésért járó 100 ezer forintos különdíjban: a váci Alsóvárosi Óvoda, a veresegyházi Kéz a kézben tagóvodák, az aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola és a váci Karolina Katolikus Általános Iskola gyűjtöttek 1.500 kilogrammot meghaladó italos kartondoboz mennyiséget. Az intézményekben szelektíven gyűjtött italos kartondobozok elszállítását és megfelelő kezelését a Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai végezték el.