Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Kell-e még több kerékpárút Gödöllőnek? 2018-07-17 17:15:29 Amennyiben igen, szeptember 24-étől lehet pályázni. Legalább 20, legfeljebb 200 millió forint nyerhető el erre a célra
Rongálásért bűnhődhet egy gödöllői férfi 2018-06-27 18:25:48 A helyi kapitányság munkatársai vádemelést javasolnak a 47 éves gyanúsított ellen, aki öklével zúzta be a szélvédőt
Két hazai siker a gödöllői ugrógálán 2018-06-14 10:54:45 Renner Luca a hölgyek mezőnyében nyert, Soos Levente a fiúk között bizonyult a legjobb magasugrónak
Nyakelvágással fenyegetőzött a rabló 2018-01-10 10:37:55 A gödöllői rendőrök elfogták a gyanúsítottat, egy 40 éves galgahévízi férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását
Egy felejthetetlen este Londonban 2017-11-22 11:13:06 Sztárokkal bulizhatott a Gödöllőn is szolgáltató Invitel MTV EMA nyereményjátékának győztese
Gödöllői kézilabda-bravúr Pilisvörösváron 2017-11-05 16:43:35 Bartos Gábor együttesének tagjai főként az első játékrészben brillíroztak, amivel megalapozták végső sikerüket