Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Ezek a hitelfelvétel lépései 2020-04-25 18:16:27 Segítségül egy csokorba szedtük azoknak az iratoknak és teendőknek a listáját, amik szükségesek a folyamat lebonyolításához
Kiraboltak egy gödöllői dohányboltot 2019-12-21 20:11:13 Az egyelőre ismeretlen férfiről a biztonsági kamera felvételt készített, a rendőrök az állampolgárok segítségét kérik
Traffipax-mentes húsvét várható Gödöllőn 2018-03-31 20:00:13 Mi több, a választás napjára sem terveznek sebességmérést a város útjain. Áprilisban 9 napon készülhetnek „értékes” felvételek
Az október sem lesz traffipax-mentes Gödöllőn 2017-09-30 10:55:28 Elkészült a vezénylésterv a második őszi hónapra. Érdemes figyelni, hogy elkerülhetők legyenek a költséges felvételek
Pótfelvételi rendészeti képzésre 2016-05-15 10:56:02 A 8. osztályt most végző gödöllői tanulók is élhetnek a lehetőséggel, akár Békéscsabán, akár Miskolcon
Látott már oroszlánfejű nyulat? 2015-04-05 09:26:40 H. Szabó Sándor különleges felvételeivel kívánunk kellemes húsvétot hírportálunk olvasóinak
Borturisztikai portál indult Gödöllőn 2014-11-07 14:27:33 A negyven holdas helyi szőlőskert már a múlté. Településünk lankái egykoron a Pest-nógrádi borvidékhez tartoztak. Ma más a helyzet
Gödöllőn is fotózták Eva Greent 2014-11-06 13:45:03 A francia származású hírességről a királyi kastélynál és a vasútállomáson lévő Királyi várónál készültek szexi felvételek
A menhelytől a cannes-i vörös szőnyegig 2014-05-19 16:55:36 Ezerkétszáz néző dübörgő tapssal üdvözölte Mundruczó Kornél filmjét, amiben óriási szerep hárult a Gödöllői Kutyasport Központ trénereire
Gödöllői világszenzáció Cannes-ban 2014-05-03 09:06:10 Kétszáznyolcvan kutyát tanítottak be és mozgattak a kamerák előtt a GKSK trénerei Mundruczó Kornél filmjében
Gödöllő madártávlatból 2013-12-30 11:13:35 Káprázatos légifelvételek készültek a decemberi tavaszban a városról. Videó