Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Amit a békéltetésről tudni kell 2019-ben 2019-03-05 11:23:10 A gödöllői fogyasztók érdekében is ingyenesen eljáró testület segítségével bíróságon kívül rendezhetők a viták
Röplabda: diákolimpiai bronzrémes gödöllőiek 2019-02-10 16:23:40 Békéscsabán érte el a sikert a Török Ignác Gimnázium V-VI. korcsoportos, Szabados István által irányított csapata
Alaposan bekezdtek a gödöllői sakkbarátok 2017-09-25 08:18:15 Nagyarányú sikerrel rajtolt a GSBE csapata az NB II. Erkel-csoportjában, a második számú egység papírforma vereséget szenvedett
Nem jó a szerepeket keverni 2016-12-10 17:20:02 Interjú Kovács Barnabással és Vörös Istvánnal, akik 26 hónapja voltak riválisai a 26 éve polgármesterként regnáló Gémesi Györgynek
Gödöllői törzsszurkoló őrült vállalása 2016-05-30 08:50:52 Pető Attila megfogadta, ha bajnok lesz az ifjúsági röpicsapat, hazasétál Békéscsabáról. Elindult…
Pótfelvételi rendészeti képzésre 2016-05-15 10:56:02 A 8. osztályt most végző gödöllői tanulók is élhetnek a lehetőséggel, akár Békéscsabán, akár Miskolcon
Békés eredménnyel zárult a gödöllői futsal-derbi 2016-05-06 20:50:41 A MAG-LOG csapata csak az első félidőben volt sikeres, a sereghajtó Főnix ISE hét és fél hónap után szerzett bajnoki pontot
Amikor szeretteinkre szánhatjuk az időt… 2015-12-24 10:03:48 Békés karácsonyt és sikeres jövőt kívánunk hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek