Esetenként fricskázták a bajnokot a mosolygós gödöllői lányok
NB I., alapszakasz, A-csoport, 6. forduló: Penta-Gödöllői RC – Linamar-Békéscsabai RSE 0-3 (-13, -18, -13)
A papírforma alapján nem sok jót ígért a házigazdák számára a csoportban veretlen bajnoki címvédő gödöllői vendégszereplése. A házigazdák halványan bízhattak abban, hogy a Török Ignác Gimnázium tornacsarnokának „szűkössége” megzavarhatja a tágasabb küzdőtérhez szokott látogatókat.
 Hamar kiderült, hogy a honi mezőny első számú elitalakulata remekül képes alkalmazkodni, már csak azért is, mert nagyobb ütőerejének és kiváló blokkjainak köszönhetően simán nyerte a nyitó szettet. Ezt követően a kékben játszó gödöllői lányok megmutatták, jó úton járnak a csapatépítésben. A második felvonás elején 5-5-ig tartották a lépést a viharsarkiakkal. Nem is akárhogyan, hiszen az alapemberek, valamint a pályára küldött utánpótláskorú fiatalok egy-egy megmozdulása csodálkozásra késztette a vendégeket és tapsra ragadtatta a publikumot. Jó volt látni, hogy a riválisuknál egyelőre szerényebb tudással rendelkező hazai formációi tagjai minden megszerzett pontnak tudtak örülni. Függetlenül attól, hogy tudták, érezték, hosszú távon kiütközik a békéscsabaiak fölénye.
A Penta-GRC együttese 4 ponttal, 6-16-os szett- és 427-526-os pontaránnyal 5. a csoport tabelláján.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|