Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Ezért ne tegyük rendbe a kertet télre 2017-11-10 16:43:44 A gödöllői székhelyű GreenDependent Egyesület írásából kiderül, fogalmunk sincs, mekkora károkat tud okozni
Szabad fogas a gödöllői Karácsonyház teraszán 2017-01-11 17:59:11 A szervezők jó állapotú pulóvert, kabátot, sapkát, kesztyűt, sálat és takarót várnak a rászorulóknak segíteni szándékozóktól
Ismét indul az InnoMax Díj 2016-10-06 10:33:41 Fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések. Gödöllőről is lehet pályázni az Invitech Solutions által kínált lehetőségre
Szeretné Ön is Európa jövőjét formálni? 2015-12-08 12:54:40 A CIMULACT Jövőképalkotó Műhelymunkára várnak jelentkezőket a gödöllői székhelyű GreenDependent Intézet munkatársai
Véradókat várnak a gödöllői Városházára 2015-06-01 08:51:12 Június első szerdáján számítanak azokra az önkéntesekre, akik önzetlen segítségükkel életet menthetnek
Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért 2015-02-03 13:52:33 Az Invitel megnyitotta innovációs pályázatát valamennyi hazai cég, valamint az általános- és középiskolák számára. Gödöllőről is várnak pályázókat
Ünnepi hangulat kedvenceinkkel az Inviteltől 2014-12-17 13:41:58 Januártól a DIGI Sport 2-es csatornájával is bővíti kínálatát a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság
Harminc millióból épül a gödöllői skatepark 2014-07-17 11:23:52 Az extrém sport helyi hódolói évek óta várnak a létesítményre, miután el kellett hagyniuk a megújult főteret