Mennyibe került a blahai, közvilágítást helyettesítő műszaki megoldás?
Látszólag minden a normál kerékvágásban halad Gödöllő – sokak által – „Rózsadombjának” nevezett blahai városrészén, azonban a felszín alatt időről-időre fel-felbukkannak különös, ha úgy tetszik, elgondolkodtató ügyek. Ilyen volt a közelmúltban a Gerle utca mart aszfalttal történt burkolása kapcsán kialakult „matematikai ellentmondás”, illetve a Perczel Mór utcai – napjainkra körvonalazódott – közvilágítást helyettesítő (pótló) műszaki megoldással összefüggésben felmerült pénzügyi/beszerzési számadatok.
Régi igénye volt a Perczel Mór utcai lakosságnak, hogy a városvezetés (legalább) átmeneti megoldást találjon a blahai utcában uralkodó közvilágítási hiányosságok felszámolására, ami hozzájárulhat a köz- és közlekedési biztonság javításához. Az üggyel kapcsolatosan kapóra jött a lokálpatrióta klubos többségű városvezetésnek, hogy a polgármesterhez hű csapat egyik képviselője alelnöke az időközben egyesületté alakult Blaháért Társaságnak. Az illetékesek összedugták a fejüket, és olyan javaslattal életek, hogy napelemes LED-izzós lámpatestek felszerelésével enyhíthető a szóban forgó utca közvilágítási problémája. Az ötlet – vélhetően a 2024. június 9-én esedékes önkormányzati választásnak is – termékeny talajra talált, hiszen a képviselőtestület 2 millió forintos támogatást hagyott jóvá a műszaki megoldás kivitelezésére. Az erről szóló szerződést 2021. december 20. keltezéssel írták alá az önkormányzat és az egyesület képviselői.
Várható volt, hogy az átláthatósági nyilatkozattal is kiegészített kontraktust módosítani kell, hiszen a közpénz felhasználásának időtartamát eredetileg a 2021-es esztendő utolsó hónapjában határozták meg. 2022. március 29-én ez a határnap 2022. augusztus 31-ére változott, majd december 31-ére tolódott, azzal a kikötéssel, hogy az elszámolásnak legkésőbb 2023. május 1-jéig meg kell történnie.
A műszaki megoldás tekintetében idén februárban az egyesületi tagok és önkéntesek társadalmi munkájával lezárult ügy kapcsán a hírportálunk birtokába jutott dokumentumok alapján elmondható, hogy az idei esztendő áprilisában lezajlott elszámolásban 1.362.037 forintos tételként 35 darab 270 Wattos napelemes utcai LED-lámpa szerepel, míg az egyéb, döntően anyag- és a lámpatestek felszereléséhez beszerzett eszközköltségek (fúrószár, hegesztő pálca) 497.332 forintot tettek ki (összesen: 1.859.369 forint). A fennmaradó 140.631 forintot az egyesület vezetése április 11-én visszafizette az önkormányzat kasszájába.
Az ördög azonban – szokták mondani – a részletekben lakozik. A félmilliós tétel egyes elemei is szolgálnak kérdőjelekkel, az igazi dilemmát azonban az egyik gödöllői vállalkozástól beszerzett lámpatestek fillérre pontosan 38.915,34 forintos egységára (nettó 30.642 forint) adja. Hogy miért? Cseppet sem elhanyagolhatóan azért, mert az internetes webáruházak kínálata (példaként említhetjük ezt a forrást vagy ezt a beszerzési lehetőséget) között kutakodva, a szóban forgó összeg töredékéért hozzá lehet jutni a kültéri világítóeszközökhöz. Nem beszélve arról, hogy közel háromtucat megvásárlása esetén nagy valószínűséggel további kedvezmény érvényesíthető.
A Blaháért Társaság illetékesei azonban – vélhetően a helyi gazdaság erősítését is szem előtt tartva – nettó értéken számolva 1.072.470 forintot költöttek a szóban forgó utca közvilágítását átmenetileg kiváltó lámpatestekre.
Kapcsolódó cikk: Közösségi tér kialakítását tervezik a gödöllői Molly-domb környékén
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|