Vízilabda OBI/B.: gödöllői bravúr, büntetőkkel verte a dobogós Ceglédet az MGM csapata
A vendég ceglédiek a dobogó harmadik helyén álltak a Pest vármegyei alakulatok összecsapása előtt. Csupán ebből kiindulva, nehéz feladat várt a házigazdákra, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek az idei év utolsó hazai bajnoki ütközetén.
A mérkőzés első gólját – Varga Ábel révén – emberelőnyből a gödöllőiek szerezték, amire a vendégek három találattal válaszoltak. Térfelet háromgólos ceglédi előnynél cseréltek a riválisok, majd a harmadik negyedben érkezett Szőke Márton, aki zsinórban háromszor is eredményes volt. Ez nagyot lendített a házigazdák szekerén, akik a negyedik felvonás elején utolérték ellenfelüket, és 10-10-re módosították az állást. Az utolsó négy percet 11-11-ről kezdték a csapatok, ami izgalmas véghajrát ígért. Szőke Márton duplájával úgy tűnt, hogy az MGM nagy lépést tesz a végső siker felé, a látogatók azonban ikszre mentették a rendes játékidő eredményét (13-13). A szétlövések során viszont a hazaiak akarata érvényesült, így – ha büntetőkkel is, de két pontot érő – gödöllői siker született.
OB I/B., 12. forduló: MATE-GEAC-MSA – Ceglédi VSE 18-16 (2-4, 2-3, 5-3, 4-3, büntetőkkel 5-3) Gödöllői gólszerzők: Szőke Márton (7), Tóth Ádám, Varga Ábel (3-3), Csányi Erik, Bukta Szilárd (2-2), Széphalmi Iván. Edzők: Schneider Krisztián és Petlyánszki Péter. Tizenkét forduló után az MGM csapata 14 ponttal, 138-159-es gólkülönbséggel az OB I/B-s tabella 10. helyét foglalja el. Következik: Eszterházy SC Eger – MATE-GEAC-MSA december 13., szombat 16 óra.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|