Százezer forintos díj üti a markát a beteget elkábító rabló kilétét felfedő nyomravezetőnek A Gödöllői Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Kamerafelvételek alapján keresik a piros pólós nőt
| Kiégett egy személyautó Gödöllő közelében, az M3-as autópályán Személyi sérülés nem történt, a jármű vezetőjének időben sikerült elhagynia a lángoló gépkocsit
|
Szalagkorlátot szakított egy lengyel rendszámú kamion az M3-ason, Gödöllőnél A járműszerelvényből szivárgott a gázolaj, amit hordókba fejtettek át a tűzoltóság munkatársai
| Július 5-től ismét „dolgozik” a traffipax Gödöllőn A második félév első hónapjában – a Forma 1-es futam idejét leszámítva – mindennapos lesz a sebességellenőrzés a városban
|
Roma származású fiatalok támogatott rendőrképzése Gödöllőről is várnak jelentkezőket a felhívásra, a kritériumoknak megfelelő érdeklődők július végéig pályázhatnak
| 23 évi fegyházbüntetést kapott a gödöllői hölgy gyilkosaAz ítélet nem jogerős, az elkövető ügyvédje enyhítésért fellebbezett, az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését
|
Vádemelési javaslat a rongálással gyanúsított gödöllői férfi ellen Sz. Csaba áprilisban egy szóváltás után tört-zúzott egy maglódi ismerőse házában. A monori rendőrök fogták el
| Lopott horgászláda lett a gödöllői férfi veszte A tulajdonos hozzátartozója észlelte, hogy édesapjához betörtek. A rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a tolvajt
|
Lövések dördültek el a gödöllői rendőrségenGyereksereg árasztotta el a Petőfi Sándor utcai épületet és udvarát a kánikulában lezajlott nyílt napon
| Megütötte a sértettet, úgy rabolta el a kerékpárját A 19 éves bagi fiatal eladta az erőszakkal megszerzett kétkerekűt. A gödöllői rendőrök órákon belül elfogták és őrizetbe vették
|
Ittas volt a főtéren rongáló autósA vérvétel eredményének ismeretében a gödöllői rendőrök büntetőeljárást indítottak a férfi ellen
| Nyílt napot tartanak a Gödöllői Rendőrkapitányságon Az érdeklődők betekinthetnek a zsaruk mindennapi munkájába és látványos bemutatók szemtanúi lehetnek
|
Átrendezte a gödöllői főtér tereptárgyait a figyelmetlen autós A szabálysértési hatóság 150 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a 30 éves debreceni férfi ellen
| Bebetonozott vasoszlopra utazott a 15 éves gyanúsított A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást. A tinédzser 13 éves társával próbált lopni
|
Kerékpártolvajt ért tetten a pihenőnapos gödöllői rendőr Az 50 éves gyanúsított először azt állította, övé a bringa, majd kiderült, hogy a helyi kapitányság egyik dolgozójáé
| Gödöllői ápolónő is gyanúsított a kisgyermek halálával végződött ügyben A Pest megyei rendőrök két orvost és két nővért hallgattak ki. A nyomozás vádemelési javaslattal zárult
|
Eltörte a vitapartner orrát Dulakodássá fajult két férfi szóváltása egy gödöllői utcában. Az egyikük fejelt, ezért testi sértés miatt kell felelnie
| Vadfigyelő kamerával buktatták le a fatolvajt A rendőrök elfogták azt a szentendrei férfit, aki a gödöllői erdőből 5 köbméter akácot tulajdonított el
|
Rendőrkézen az autótolvaj bandaMegyei hatáskörbe került a Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás. A 9 férfi közel 100 gépkocsi eltulajdonításában vett részt
| Betörőket fogtak el a gödöllői zsaruk A fiatalok az ablakon át másztak be egy erdőkertesi házba, ahonnan karórát és élelmiszert vittek el
|
Gödöllőre is jutott az Év rendőre címből Lengyel Ferenc alezredes a bűnügyi kategóriában érdemelte ki a belügyminiszter által adományozott díjat
| Rendőrök lepték el a Művészetek Háza Gödöllő épületét Színházi előadással köszönték meg a helyi kapitányság dolgozóinak munkáját. A Francia négyes vígjátékot látták
|
Buszmegállót tört a 15 éves fiatal A Gödöllői Rendőrkapitányság veresegyházi őrsének járőre a helyszínen elfogták a garázda srácot, aki szabadlábon védekezhet
| Nem csak büntetést, ízesített alkoholmentes sört is lehet kapni a gödöllői rendőröktől Húsvét vasárnap és hétfőn a város több pontján is ellenőrzik a közlekedőket. A renitenseknek sokba kerülhet az ünnep
|
Egész hónapban zajlik a gödöllői rendőrök guruló akciója Egy napon belül a város több pontján is ellenőrzik a közlekedőket. A gyalogosokra és a kerékpárosokra különösen figyelnek
| Vádemelési javaslat a gödöllői állatkínzók ügyében Baltával bántalmazták a kutyákat, akik a sérülésektől elpusztultak. Az udvaron ásták el a tetemeket
|
Holtan találtak rá az eltűnt lovasra GödöllőnVélhetően baleset áldozata lett a 38 éves fiatalember, aki az erdőbe indult lovagolni
| Nem várható sebességellenőrzés húsvétkor Gödöllőn A megszokott helyszíneken kívül további városrészekre is kitelepítik a traffipaxot áprilisban
|
Tömegkarambol a besnyői lakóparknál Egy sérültet kellett kórházba szállítani a mentőknek a baleset helyszínéről. Félpályás lezárás mellett haladt a mentés
| Avartűz pusztított Bagon Elsőként a gödöllői tűzoltók küzdöttek a lángokkal, ami a feltámadt szél miatt nem volt egyszerű
|
|