A sajnálatos eset Erdőkertesen történt. A kötelek segítségével felszínre hozott személy könnyebb sérüléseket szenvedett
Érdemes megszívlelni Szigeti Róbert intelmeit, hogy mérsékeljük és elkerüljük az élet- és balesetveszélyes helyzeteket
A járművekben összesen hat ember utazott. Mentőhelikopter is érkezett a közlekedési baleset helyszínére
A segítségre szorulók ebben az évben két alkalommal, míg januárban egy alkalommal kereshetik fel a Petőfi Sándor utcai épületet
A Biztonság Hete programsorozat kapcsán a Petőfi Sándor Általános Iskolában zajlott le a baleset-megelőzési foglalkozás
A helyi rendőrkapitányság munkatársai felhívást tettek közzé, amiben ráirányítják a figyelmet az óvintézkedések szükségességére
Mind a két férfit kellő gyorsasággal sikerült elfogni, így a feltételezett tolvajok ellen megindult az eljárás
Rendőrségi hírek szerint a gépkocsiban heten tartózkodtak, és csak a sofőr nem sérült meg. A bajba jutottakat kórházba szállították
Mindkét esetben lesodródott autót kellett kiemelniük az úttest mellől. A járművekben ülők önerőből ki tudta szállni
Az őrizetbe vett renitenseket a helyi kapitányságra állították elő, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat
Mire a gödöllői tűzoltók tűzoltók a helyszínre érkeztek, a jármű már teljes egészében égett az M3-as autópálya 19-es kilométerénél
A forgalmi akadályt is okozó ütközés az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán történt, a 18-as kilométerszelvénynél
Egy ukrán férfi hajtott személygépkocsijával hátulról bele az életét vesztett mogyoródi férfi által vezetett kisteherautónak
A 19 éves T. Martin a szilasligeti HÉV-megállóban nagy valószínűséggel önkielégítést hajtott végre, a rendőrök forró nyomon elfogták
Aki jelentkezni szeretne, itt elolvashatja az egy hónapig tartó képzéssel és a munkakör betöltésével kapcsolatos további részleteket
Vigyázzunk a gyermekekre, beszélgessünk velük őszintén a világhálón hódító, akár végzetes tragédiához vezető jelenségekről
A beton villanyoszlopnak ütközött jármű roncsba szorult vezetőjét kellett kiszabadítani az eszköz segítségével Őrbottyánban
Több mint 1.200, nem csak a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományba tartozó zsaru teljesített szolgálatot négy nap alatt a Hungaroringen
A július 20-án déltől július 24-én 8 óráig elrendelt intézkedés célja a közlekedés, a közrend és közbiztonság rendjének fenntartása
Latorovszky Gábor rendőr ezredes az együttműködés fokozását és a hatékonyság növelését állította a megbeszélés középpontjába
Az esethez a helyi és az aszódi tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral lettek úrrá a lángokon
Július 13-án egy, a városban napközis táborozó csoport kereste fel és járta körbe a helyi kapitányság épületét
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlat
© Gödöllői Hírek Online