Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megölte ismerősét, a rendőrség keresi az elkövetőt

2013-12-29 10:34:05

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán Lakatos János 43 éves dabasi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi december 28-án 22 óra körüli időben, előzetes szóváltást követően, dabasi családi házában egy késsel mellkason szúrta 43 éves hölgy ismerősét. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A bűncselekmény elkövetését követően Lakatos János a helyszínt elhagyta, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. A nyomozóhatóság a férfi ellen elfogatóparancsot adott ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható Lakatos János tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 24 órában elérhető (06-1) 236-2883-as telefonszámot, vagy a rendőrség ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámait. Bejelentés hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, illetve pénteken 8 és 13 óra között – a névtelenség megőrzése mellett – a „Telefontanú” (06-80) 555-111-es telefonszámán is tehető.

Friss: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai december 29-én 15 óra 45 perckor, Budapesten, a XVIII. kerületi Ady Endre úton, volt élettársa lakásában elfogták L. János dabasi lakost - írja a police.hu.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online