Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Gödöllői egészségügy: Gémesi György „megduplázta” a valóságot 2024-11-13 18:37:19 A polgármester rezzenéstelen arccal jelentette ki, hogy a város több mint 100 millió forinttal támogatja a Tormay működését. A költségvetésben 50 millió forint szerepel
34 év után sem lesz Gödöllőnek új polgármestere 2024-06-10 08:12:26 A városba októbertől visszatér a 2014-ben már megtapasztal lokálpatrióta klubos túlsúly, így nem lesz szükség kompromisszumokra