FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Combat shirt és álcaruha a netről is rendelhető 2024-10-16 18:25:52 Vannak olyan tevékenységek, mint az airsoftozás, a túrázás, a vadászat, vagy a horgászat, amit jobb speciális ruházatban űzni
Mi a rakós bot kiválasztásának javasolt menete? 2023-03-13 18:12:26 Ha tudjuk előre, milyen jellegű horgászatok és célhalak szerepelnek a terveink között, abból kiindulva már egyszerűbb lesz lavírozni
Miben rejlik a Free-Fall leader hasznossága? 2020-08-19 11:07:19 Amennyiben bojlis (sport)horgászként nyitottan állunk az innovatív és fogós megoldásokhoz, akkor mindenképp érdemes tennünk egy próbát
Jobb, ha a gödöllői pecások is tudják 2018-12-05 11:11:43 Jövőre bővül az adóigazolvánnyal intézendő ügyek köre, ezáltal csak adókártyával váltható majd ki a horgászengedély