Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Futsal: gödöllői zakó a felsőházi idényzárón 2017-05-16 02:11:38 Hiába vezetett a MAG-LOG Berettyóújfalun, a hazaiak fordítottak. A következő szezonban is az NB II-ben lesz érdekelt a helyi gárda
Futsal: gödöllői pontrablás Kazincbarcikán 2017-04-24 21:00:42 Kissé tartalékosan kényszerült kiállni a MAG-LOG, amelynek megmaradt az esélye a harmadik hely megszerzésére
Ördögűző gödöllői futsalosok 2017-03-11 01:23:17 Először győzte le kazincbarcikai riválisát a bajnokságban a MAG-LOG, amely az utolsó négy percben brillírozott
Futsal: ponttal távozott Debrecenből a MAG-LOG 2017-03-07 02:34:51 A gödöllői csapat kiélezett meccsen játszott 2-2-es döntetlent az alapszakasz-győztes ellen a felsőházi rájátszás első fordulójában
Futsal: játék nélkül lett felsőházas a gödöllői MAG-LOG 2017-02-15 17:00:38 Két fordulóval az alapszakasz vége előtt vált biztossá a városi csapat helye a legjobb hat között. Cél, hogy minél több pontot vigyenek a rájátszásra
Kiélezett csata a gödöllői futsal-derbin 2016-12-02 07:21:44 Akárcsak szeptember, ezúttal is a MAG-LOG játékosai örülhettek a három pontnak az egyetemi gárda ellen
Futsal: ikszelt a MAG-LOG a listavezető ellen 2016-11-18 20:58:25 Mindkét csapat jó formában játszott a pörgős meccsen, ahol a gödöllőiek két góllal is vezettek, mégis pontokat veszítettek