A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Egyszerű volt a képlet az új esztendő első mérkőzése előtt a gödöllőiek számára: győzelme esetén Baranyai Pál együttese megelőzi riválisát a tabellán és fontos lépést tesz a rájátszást érő legjobb hat hely egyikének megszerzése felé vezető úton. A hazai diadal – a legendás angol-magyar focimeccs óta – klasszikusnak tekinthető végeredménnyel jött össze, így a MAG-LOG társulata az alapszakaszból még hátralévő ütközetek közül egy feladat teljesítését kipipálhatja.
NB II., Keleti-csoport, 16. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – Debreceni Sportcentrum SI 6-3 (4-2) Gödöllői gólszerzők: Gruber Bálint, Varsányi Botond (2-2), Tóth Márk, Magyar Zsolt. A MAG-LOG Gödöllő csapata 21 ponttal, 58-55-ös gólkülönbséggel a 4. helyen áll a csoportban.