Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Futsal: játék nélkül lett felsőházas a gödöllői MAG-LOG

2017-02-15 17:00:38

Két fordulóval az NB II. Keleti-csoportja alapszakaszának befejezése előtt eldőlt, hogy a legjobb hat együttest számláló, úgynevezett, felsőházban folytathatja a rájátszást a MAG-LOG Team CFT Gödöllő futsal-csapata.
Ráadásul, mindez úgy vált nyilvánvalóvá, hogy Baranyai Pál társulata nem lépett pályára a február 13-i játéknapon. A riválisok azonban olyan eredményeket értek el, amivel segítették célja elérésben a városi alakulatot, amely – amennyiben megnyeri a két hátralévő meccsét – akár a csoport második helyét is megcsípheti az alapszakaszban. Ennek azért van jelentősége, mert az oda-vissza alapon lezajló körmérkőzéses folytatásban – függően a helyezéstől – 7-5-4-3-2-1 pontot visznek magukkal az érintett csapatok.

Az (sajnos) már korábban eldőlt, hogy a másik gödöllői futsal-formáció, a pont nélkül álló Főnix ISE-SZIE a sereghajtó helyen zárja az alapszakaszt a csoportban, és a következő idényben az ősztől beindítani tervezett NB III-ban lehet érdekelt.
Ami a helyi alakulatok utolsó alapszakaszbeli találkozóit illeti, a MAG-LOG a már biztos csoportgyőztes Debreceni EAC-hoz látogat február 20-án, hétfőn, a FISE-SZIE pedig a Berettyóújfalu II. gárdáját fogadja ugyanezen a napon 20.45 órától. Február 24-én, pénteken 19 órától a MAG-LOG hazai környezetben, azaz, az egyetemi sportcsarnokban lép pályára a Miskolci EAFC ellen, míg a FISE-SZIE együttese három nappal később Gyöngyösön int búcsút az alapszakasz küzdelem-sorozatának.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online