Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Keresés

Keresendő szöveg:


Találatok száma: 796

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
  1. DNS nyaklánckészítés a gödöllői Szent István Egyetemen
    2013-09-24 09:54:57
    Szeptember 27-én, pénteken rendezik meg a Kutatók Éjszakáját, ahol testközelbe kerülhetünk a tudomány csodáival
  2. Budai Gyula: hazudnak, akik azt mondják, hogy a rezsicsökkentés nem ér semmit
    2013-09-18 09:05:03
    A kormánypárti politikusok szerint az önkormányzati tulajdonú közszolgáltatóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a bevételkiesés okozta esetleges bajban magukra hagyja őket az állam
  3. Nyílt Curves-nap Gödöllőn
    2013-09-17 08:39:43
    Kellemes, testmozgással is kísért szombat délelőtti kikapcsolódást ígér a hölgyek számára a Szent Imre utcai edzésklub
  4. Testközelből szemlélhető az apáca önvédelmi rendszere
    2013-09-14 09:40:44
    Nyilvános Wing Tsun kung-fu bemutató helyszíne lesz a gödöllői egyetemi sportcsarnok különterme
  5. Befogadó gödöllői családok jelentkezését várják
    2013-09-07 16:02:32
    Holland testvérvárosi vendégek két éjjeli elszállásolását és részbeni étkeztetését szükséges biztosítani október elején
  6. Magyar Termék Nagydíjat nyert a Lázár és Fiai Kft.
    2013-09-06 16:54:34
    A Gödöllőn élő testvérpár által működtetett vállalkozás a honi lovas hagyományok és a gasztronómia bemutatásáért kapta az elismerő címet
  7. Megvalósult a Lázár-testvérek álma: tíz év után ismét együtt lettek világbajnokok
    2013-09-01 16:22:17
    Vilmos egyéniben és csapatban is első lett a kettesfogathajtók kistapolcsányi viadalán, Zoli egyéni bronzot nyert a csapatarany mellé
  8. Fegyházbüntetést kér az ügyészség a gödöllői hölgy gyilkosára
    2013-08-29 15:08:09
    Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás is szerepel S. Márk bűnlajstromán
  9. Világszámra készülnek Kistapolcsányban a Lázár-testvérek
    2013-08-25 13:11:51
    Legutóbb tíz évvel ezelőtt állhattak fel együtt a kettesfogathajtás világbajnoki dobogójának legmagasabb fokára a Gödöllőn élő lovasok
  10. Nem a legmegfelelőbb döntést hozta az önkormányzat
    2013-08-22 17:21:59
    Mondja Kovács Barnabás (MSZP), aki szerint a polgármester idén is figyelmen kívül hagyta a „Gödöllő Város Díszpolgára” szóösszetétel első két szavát
  11. Sírva köszönte meg a díszpolgári címet Szűcs Lajos
    2013-08-20 19:42:17
    Egykori tanítványai és játékostársai is méltatták a Gödöllő legrangosabb kitüntetésével elismert olimpiai bajnok labdarúgót
  12. Pécsi Ildikó után férje, Szűcs Lajos is Gödöllő díszpolgára lesz
    2013-08-12 09:52:53
    Az idén 70 éves olimpiai bajnok és világválogatott labdarúgó augusztus 20-án veheti át a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűt
  13. Sikeres volt a gödöllői focisták kupahadjárata Pannonhalmán
    2013-08-10 19:14:51
    Jenei Sándor együttese magabiztosan múlta felül alsóbb osztályú ellenfelét, és várhatja a sorsolást, ami akár NB I-es együttest is akaszthat a gödöllőiek horgára
  14. Rézgombos-matematika: egyenleget vontak, pluszban a város
    2013-07-15 10:26:50
    Nem épül meg a guruló drosztos taxiállomás, mégis milliós nagyságrendű jótékonykodásról tanúskodnak a számadatok
  15. Elhunyt az Indul a bakterház Bendegúza, a gödöllői születésű Olvasztó Imre
    2013-07-13 17:44:24
    A 47 éves, Veresegyházon lakó férfi holttestét a Fót és Csomád közötti erdőben találták meg. Felakasztotta magát
  16. Százhatvanszor népesebb kínai testvérvárosa lesz Gödöllőnek
    2013-07-01 09:26:10
    Első körben öt évig érvényes megállapodás jön létre településünk és Zhangzhou vezetése között
  17. Nem orvos került az egészségügyi központ élére
    2013-06-27 11:56:58
    Személyi kérdésekben döntöttek a gödöllői képviselőtestület tagjai. Három vezető a helyén marad, két intézménynél új irányítók jönnek
  18. Kilépett a Fidesz-frakcióból a patkányozó Ángyán József
    2013-06-21 14:20:28
    Fél évig független képviselő lesz a Gödöllőn élő professzor, aki többek szerint az LMP felé kacsingat
  19. Gödöllő megtartja tagságát a kistérségi társulásban
    2013-06-20 10:08:52
    A helyi képviselőtestület tagjai jóváhagyták a tucatnyi települést tömörítő szervezet jövőbeli működését szabályozó megállapodást
  20. Gólkirállyá koronázták Márkus Bélát
    2013-06-12 08:59:59
    A gödöllői kézilabdázó 165 góllal érdemelte ki a rangos címet az NBI/B. Keleti-csoportjában. Egyetlen találat döntött a javára
  21. Kizárt, hogy elhunyt személy és testvér-, vagy ikerpár a város díszpolgára legyen
    2013-05-30 09:15:26
    Június 13-ig várják az ajánlásokat a Gödöllő legrangosabb kitüntetésére idén méltónak ítélt személyekre, akik közül egy ingyen parkolhat majd a díjfizetős övezetekben
  22. Heteken belül kiléphet a Fidesz-frakcióból Ángyán József, aki csak különnemű házaspároknak adna művelésre földet
    2013-05-23 08:34:32
    A Gödöllőn élő szakpolitikus minősíthetetlennek nevezte kormánypárti képviselőtársa, Vécsey László viselkedését
  23. Vécsey László hiába várta a lokálpatrióta klubos városatyákat
    2013-05-22 23:12:17
    A két Fideszes városatya kivonult a kézivezérlésű jelzővel illetett, Gémesi György által összehívott rendkívüli képviselőtestületi ülésről
  24. Közel 94 millióra rúg a szállodacég tavalyi vesztesége, távozik a vezérigazgató
    2013-05-17 08:43:40
    A gödöllői önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok fele termelt nyereséget 2012-ben, egy vezetőnek a negatív egyenleg ellenére is járt egyhavi jutalom
  25. Gödöllőn is áthalad a drogellenes maraton
    2013-05-15 09:41:47
    A testmozgásra vágyó helybéliek május 24-én csatlakozhatnak a kábítószerezéssel szemben fellépő mozgalomhoz
  26. Negyedével kurtították meg az iskolai sporttámogatást
    2013-05-13 09:17:23
    Ötszörös pénzt juttatnak a képviselőtestület tagjai a kiemelt státuszba emelt gödöllői asztaliteniszezőknek
  27. Ebben a ciklusban elodázzák a betétdíj-törvény alkalmazását
    2013-05-08 22:10:20
    A gödöllői egyetemen zajló hulladékgazdálkodási konferencián jelentette be a döntést Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár
  28. Nyílt nap a gödöllői kapitányságon
    2013-05-08 08:56:03
    Május 10-én felbolydul az élet a Petőfi Sándor utcai épületnél, a kíváncsiskodók testközelből szembesülhetnek a rendőrök mindennapi munkájával
  29. Benkő Ákos nemzetközi elismerése
    2013-05-07 08:24:31
    A 100 éves IAAF emlékérmét és oklevelét érdemelte ki a Gödöllői EAC atlétáinak mesteredzője
  30. Gyermekvállalás: kinek, mikor, hányszor?
    2013-05-03 14:06:51
    Tartalmas gödöllői anyák napi programokat kínálnak az érdeklődőknek a Regina NőHázban és a Shanti Jógastúdióban, ahol gyűjtést szerveznek a Lumniczer-alapítvány javára

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online