Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Indulhat a 7,3 milliárdos közpénz felélése 2014-02-06 10:48:10 Gémesi izgalmas és jó évet vár, az általa előterjesztett 2014-es gödöllői költségvetést csak a hozzá hű lokálpatrióta klubos képviselők helyeselték
Választási kampány, mint testcselpuszi 2014-01-24 17:39:26 Hírportálunk megmondója, Laca gusztustalannak tartja, hogy rendre következmény nélkül maradnak az ígéretek
Kamuzott a rablás „áldozata” 2014-01-21 14:51:51 Pénzügyi nehézségei miatt tett valótlan tartalmú feljelentést egy 23 éves férfi a gödöllői kapitányságon
Végső búcsút vettek Benkő Ákostól 2013-12-13 20:15:26 Mintegy félezren kísérték utolsó útjára a Gödöllői EAC mesteredzőjét, az elveihez mindig hű maradt testnevelőt
Gémesi szerint Illés Zoltán amnéziában szenved 2013-11-05 13:30:12 Vészjósló válságkezelő testületi ülést tartottak a gödöllői hulladékgazdálkodás jövőjéről az Ökörtelek-völgyi lerakóban
Régi szüreti mulatságok Gödöllőn 2013-11-03 12:15:31 Bájos csősznők vigyázták a szőlőfürtöket, és ha rajtakapták a tolvajokat, bírónék elé állították őket
Bíróságon folytatódhat az üléstermi csetepaté 2013-10-30 17:24:34 Gémesi György Vörös István ellen készül perre, a Fideszes városatya pedig a polgármestert citálná az ítélethozó testület elé
Nyílt Curves-nap Gödöllőn 2013-09-17 08:39:43 Kellemes, testmozgással is kísért szombat délelőtti kikapcsolódást ígér a hölgyek számára a Szent Imre utcai edzésklub
Magyar Termék Nagydíjat nyert a Lázár és Fiai Kft. 2013-09-06 16:54:34 A Gödöllőn élő testvérpár által működtetett vállalkozás a honi lovas hagyományok és a gasztronómia bemutatásáért kapta az elismerő címet