Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Energia-hatékony épületeket keresnek 2013-06-18 18:53:43 A gödöllői GreenDependent Intézet is részt vesz az Intelligens Energia Európa program támogatásával megvalósuló projektben
Haszonszedési jogot kapott a sport közalapítvány 2013-03-23 11:38:01 A szervezet adja bérbe az államosított iskolák tornatermeit Gödöllőn, a kiadásokkal csökkentett bevételt helyi sportcélú projektekre költik
GIKSZER a Művészetek Házában 2013-01-25 08:09:06 Közel 79 millió forintos európai uniós pályázati forrás segíti a 12-29 éves gödöllői fiatalok közéleti részvételének erősödését
Egészséges helyi élelmiszer kerüljön az asztalra 2012-11-29 12:42:31 November 30-ától két kereskedelmi egységet és egy menzaétkeztetési műhelyt is működtet Gödöllőn a Gödölye Szociális Szövetkezet
Klíma-koordinátorokat toboroznak 2012-09-22 12:07:03 Önkéntesek jelentkezését várja október 10-ig a gödöllői GreenDependent Intézet
Értékteremtő foglalkozás-folyam 2012-08-29 10:24:46 Félezer kulturális foglalkozás során csaknem 3 ezer gödöllői fiatal jutott művészeti élményhez
Királyi és főúri lovaskultúra 2012-06-28 14:15:41 Új, állandó kiállítás látható a kastély barokk istállójának emeleti szobáiban, és vetítik a 3D-s filmet
Bíznak az új termálkútban 2012-06-14 12:04:35 A kevésbé derűlátók ezúttal sem látnak esélyt arra, hogy eredményes lesz a projekt