Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
Pikáns meccsel indul a kiesést elkerülő menet 2013-02-28 13:25:50 A listavezető Veresegyház otthonában, új edzőjük korábbi csapata ellen kezdenek a tavaszi szezonban a Gödöllői SK focistái
Bika-futsalsiker jókora szerencsével 2012-12-03 22:16:14 Kettő-kettő után egy támadás is elég volt a gödöllőieknek, hogy otthon tartsák a három pontot
Egygólos fiaskóval járt a végzetes végjáték 2012-10-27 19:56:24 Nyolc másodperccel a lefújás előtt egy rossz passz hiúsította meg a gödöllői kézilabdások békési pontszerzését
Tessedik Galéria újratöltve 2012-09-14 11:20:56 Hagyomány és értékközvetítés a Lumniczer utcai Félúti Házban: november 4-ig látható az Áttűnések című kiállítás