A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Nem mindennapi kihívás megvalósítására készülnek szeptember 28-án, szombaton 14 órától a Veresegyházi Medveotthonban. A szervezők célja, hogy összeállítsák az ország legnagyobb gyermekkórusát, amelynek tagjai együtt éneklik majd el Baluval A dzsungel könyve musical híres betétdalát, a Beindul a pofonofon című szerzeményt. Kellő számú jelentkező eseténúj Guinness-rekord felállításával köszöntik az állatok világnapját.
Hogy az új csúcs elérése valóra várjon, szeptember 15-én, vasárnap 11 órakor, egy fergetegesnek ígérkező Mackó-party keretében előzetes énekpróbát tartanak a helyszínen, amire – a sok-sok gyerkőc mellett – műsorszámmal rendelkező csoportok jelentkezését is várják. További információ: www.medveotthon.hu